Az első szakadékos pályám

Az első szakadékos pályám

A Livewire Team versenyzője, Szentgyörgyi Fanni október 27.-én a Rábaringen vett részt a 3. Jótékonysági Élményautózáson. Sajnos az élményosztás részéről elmaradt, de ha mondhatjuk úgy, hogy átesett a tűzkeresztségen. A továbbiakban el is meséli, hogy miről beszélek.

Szia Fanni! Hogyan is történt?

Sziasztok! Mondhatni elveszítettem a szüzességem, hiszen a tizenév alatt soha nem álltam még rajthoz olyan pályán, ahol jobbról – balról szalagkorlát és szakadék vett volna körül.

Tanulnom kell még, hogy oda tudjak figyelni a navigátorra. Sajnos csak négy kört tudtam menni a pályán, mert a negyedik körre leszakadt az ég és a fent lévő gumink nem esős időre valóak voltak. A pálya negyedénél megforogtunk és árokba csúsztunk. Szerencsére a nézők segítségével sikerült újraindulnunk. Egy lengőkar elhajlással és küszöbtöréssel megúsztuk. A pálya további részéről pedig próbáltunk lassabb tempóval lejönni, mert végig olyan volt mintha korcsolyáznánk.

Kicsit kudarcnak éltem meg a dolgot, de Tomi biztató szavai valamelyest megnyugtattak: “Béna f@szok mellé nem ülök be. Higgy nekem, tényleg van hozzá tehetséged. A rally ilyen, le kell vonni a tanulságot, megigazítani a sisakot és nyomni tovább.”

Összességében nagyon tetszett a pálya, várom a két hét múlva megrendezésre kerülő éles versenyt.

Sok sikert kívánok a csapat nevében!

Köszönöm szépen!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Bionectar Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., FarkasTent and Event Kft., Mészicar Trans Kft., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Tomtoys Kft., Játékvár.hu, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft.,Club Mouseoleum., InfoRay Kft., Aurasystem, BB Bluebird Personalberatungs GmbH., Szé-Ba Security Bt., Hung Média Kft., D&Z Kft., Crossbeton Kft., Mahagony ESC Kft.

Fordítás »