Belekóstoltam valami újba

Belekóstoltam valami újba

A Livewire Team versenyzője, Szentgyörgyi Fanni a február 18-i Laktanya Szlalom versenyen vett részt. A váci Esze Tamás Laktanyában megrendezett eseményen másodmagával, Greskó Vanesszával állt rajthoz.

Szia, Fanni! Milyen volt az első éles versenyetek Vanesszával?

Természetesen leesett a hó, miért is mennénk száraz pályán. Vanesszával ketten voltunk lányok az egész versenyen, ez még nagyobb adrenalint adott.Ez valami új volt, hisz körbevettek fák, hangárok, emberek, illetve a szűk visszafordítók sem könnyítették meg a dolgunkat. Úgy éreztem, hogy ha egy kicsit is hibázok, akkor összetöröm a kocsit. Első edzőkörben, irányíthatatlan volt a kocsi a hónak és a latyaknak köszönhetően.  Le kellett engednem a gumikból, reménykedve, hogy kezelhetőbb lesz az autó.

Négy mért kört kellett megtenni. Vanessza segítségemre volt, figyelte az időpontot, hogy mikorra kell rajtban lenni, továbbá egy itiner megújítót fedezhettünk fel a személyében. ” Erős jobbos, sz@r balos, kedvenc részünk” de értettem melyik rész jön és ez a lényeg. 🙂 Voltak érdekes helyzetek, jött a fa és az árok, de szerencsére mindig tudtam korrigálni és nem történt baj.

A 3. helyről sajnos lecsúsztunk, a második körben szerzett hibapont miatt. Nem tudom mire kaptuk, de utólag már mindegy ezen bánkódni. Nagyon élveztük a versenyt és itt cseng a fülembe csapatfőnököm szava, hogy Ő nagyon büszke. Hálás vagyok neki, hogy ennyit segít, apukám emlékét ébreszti fel bennem. Édesapám indított el a pályán anno. Összességében egy nagyon jó hangulatú verseny volt.

Köszönöm a riportot és gratulálok a csapat nevében!

Köszönjük szépen!

Köszönet a fotókért KGB Gyulának és Koppány Dávidnak!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft., Bakery Group Kft., Brucker Plusz Bt., Pilis Metal-Car Kft., Duo Metal Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., Fox Gumi Kereskedelmi Kft., Kamionmosó Plusz Kft., Olajshop.hu., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Hajdúk Építő Kft., Valvoline Hungary., FarkasTent and Event Kft., Rio Lámpastúdió Kft., Mészicar Trans Kft., Blue Truck Kft., Lavina Szerviz Kft., Budapest Catering, Tomtoys Kft., Játékvár.hu, ICE CUBE Hungary jéggyártó Kft., Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Club Mouseoleum.

Livewire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Fordítás »