Club Mouseoleum XXII.

Club Mouseoleum XXII.

A Vác környéki lakosság nagy része, ha meghallja azt a szót, hogy mouse, akkor első sorban nem az egér jut az eszébe, hanem a fiatal éveinek egy meghatározó helyszíne a vasútállomás és a malom szomszédságában. A huszonkét éves rendületlen fennállását ünneplő szórakozóhely idén sem titkolja el a korát, hiszen egy fergeteges bulit csap, amelyre természetesen a Livewire Team is hivatalos.

Ha emlékeztek, akkor két évvel ezelőtt a Club születésnapi hétvégéjén a szórakozni vágyó közönség megcsodálhatta csapatunk első saját versenyautóját, a Rally-ra épített BMW E36-ot, amely egy olyan célzattal is került kiállításra, amivel azt is szerettük volna sugallni a fiataloknak, hogy a versenyzés nem a közutakon, hanem az erre kijelölt helyszíneken történik!

A Club számos alkalommal adott már helyet a motorsportnak, hiszen Rally partiknak, illetve Díjkiosztó ceremóniáknak is otthont teremtett. Régre visszanyúló kapcsolat, illetve Barátság köti össze a Mouseoleum-ot és a Livewire csapatát, ezért a nemrégiben a kalocsai Bajnoki Drift futamon Szentgyörgyi Fanni versenyzésével a második helyre repített Driftautónkkal a BMW E46-al veszünk részt a születésnapi buli második és egyben záró napján.

Boldog születésnapot kívánunk Club Mouseoleum!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Print Profi, Bayer Trans Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Mészicar Trans Kft., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft.,Club Mouseoleum., InfoRay Kft., Aurasystem, BB Bluebird Personalberatungs GmbH., Szé-Ba Security Bt., Hung Média Kft., D&Z Kft., Crossbeton Kft., Mahagony ESC Kft., Wellness-Info Kft., KK Pumpa Kft., Lord Body Fitness, Rics-Cont Business Kft.

Fordítás »