Igazából várom is meg nem is

Igazából várom is meg nem is

A Livewire Team driftere, Szentgyörgyi Fanni folyamatos felkészülés után a bajnokság utolsó állomásához közelít. Szeptember 17-18 között a Tököli reptéren megrendezésre kerülő Végső Összecsapás 2016 nevet viselő nagyszabású rendezvényen lép pályára. A továbbiakban a versenyző lányt kérdeztem.

Fanni, egy újabb versenyhétvége előtt állsz. Elindult már a visszaszámlálás?

Igazából várom is a hétvégét meg nem is, hiszen ez a bajnokság utolsó futama. Természetesen ahol csak tudok, pályára fogok lépni az év hátralévő részében az M3-al, hiszen a gyakorlás sosem árt.

vegso

Mire számítasz ezen a rendezvényen?

Mindenekelőtt szeretném megtartani a jelenlegi 8. helyemet, továbbá egy rendkívül jó hétvégét eltölteni a csapatommal, hiszen nagyon hálás vagyok nekik, hogy végig kísérték az évemet. A szombati napot tekintve délután 4-ig edzés és a verseny fő napján, vasárnap egy rövid bemelegítés után elkezdődik a kvalifikáció, majd a mindent eldöntő verseny. Az időjósok elég rossz idővel ijesztgetnek, de bízunk benne, hogy nem fog leszakadni az ég.

Pályát tekintve, mire készülsz?

Megpróbáltunk múltkori privát edzésen, amelyet Simon Anikó barátnőm szervezett egy tempós, de mégis technikás vonalvezetésű pályát kirakni, hiszen valószínű, hogy valami hasonlóval fognak bennünket meglepni a szervezők.

Drift_e_kep (4)

Köszönöm a riportot és sok sikert kívánok a hétvégére!

Csapatunk energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában.

Partnereink:

Livewire Energy Kft., LiveWire Team, FarkasTent and Event Kft., Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft., Bakery Group Kft., Brucker Plusz Bt., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., Wellness-Info Kft., www.versenyfelszereles.hu, Admagic Kft., Holiday Hotels Kft., Mp-Sped Kft., Hajduk Építő Kft., Globál-vill Kft., Aura System Kft., Quasar Database Systems Kft., Motul.hu., Panyolai Pálinkák., Tomtoys Kft., Játékvár.hu, 3D floor Padlodesign, Vertexpont Bt., Simon-MB Trade Kft., Simon gumisműhely., Euro Pet Hungary Kft. , Fox Gumi Kereskedelmi Kft., Kamionmosó Plusz Kft., Fitness 5 & Gym., WSW Proding Kft., Olajshop.hu.

LiveWire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Fordítás »