Ismerem a pályát, már mentem rajta egyszer…

Ismerem a pályát, már mentem rajta egyszer…

A Livewire Team versenyzője, Varga Zoltán alkalmi navigátorával, Králik Lászlóval áll rajthoz augusztus utolsó hétvégéjén a Bányásznapi Oroszlány Rallye 2017 Oroszlány Város Vándorkupájáért nevet viselő megmérettetésen, amely a Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 9., illetve a Nyugati régió 1. futama is lesz egyben.

Szia, Zoli! Beugrós navigátor fogja betölteni a jobb1-et Králik Laci személyében. Összeszokott párost alkottok?

Igazából nem mondanám, hogy összeszoktunk már, de egy nyelvet beszélünk… Tulajdonképpen, amikor először kész lett a kocsi, akkor egy Nosztra Rallye-t már teljesítettünk együtt, illetve egyik Szilveszter Rallyn ült be mellém, igazából akkor a csapat többi tagját is vittem.

A pályáról mit tudsz elmondani? Ismered? Mire számítasz?

Ismerem a pályát, már mentem rajta egyszer évekkel ezelőtt. Még az első navigátorommal, Bangyival lobogtunk rajta. Nem számítunk eredményre, de mindent megteszünk, hogy kupával a kezünkben térjünk haza. A legnépesebb mezőny a miénk a Sprintben is. 14-en vagyunk a 4-es kategóriában, ebből tízen az RWD1 kupában, ugye ide tartoznak a hátul kaparósok 1610 ccm-ig.

Sok sikert kívánok a Livewire Team nevében!

Köszönet a fotókért Pál István Bencének!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft., Bakery Group Kft., Brucker Plusz Bt., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., Aura System Kft., Fox Gumi Kereskedelmi Kft., Kamionmosó Plusz Kft., WSW Proding Kft., Olajshop.hu., ASG Szerelvény Kft., Ks Team Consulting Kft., CAD Server Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Berger Transport Kft., Hajdúk Építő Kft., Valvoline Hungary., FarkasTent and Event Kft., Rio Lámpastúdió Kft., Mészicar Trans Kft., Blue Truck Kft., Lavina Autó Kft., Nagoya Kft., Metabond., ICE CUBE Hungary jéggyártó Kft.

Livewire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Fordítás »