Kovács Zsombor – Elvégeztem az Olasz melót

Kovács Zsombor – Elvégeztem az Olasz melót

Kimagasló eredménnyel tért haza Olaszországból a Livewire Team gokart versenyzője, Kovács Zsombor. A Sarnóban megrendezett Világdöntőn 50 nemzet 360 pilótája mérte össze tudását. Kérdésemre válaszol, Kovács Zsombor gokartversenyező az év sportolója egyéni férfi kategóriában, magyar bajnok, Közép- Kelet-Európa-kupán harmadik helyezett, emellett Eb második, VB 22. és 2016-os Olaszországi Világdöntőn 2. helyezett büszkeségünk.

Zsomi (17)

Zsombor, hogyan kezdődött az Olaszországi verseny?

Szombati napon kezdődött a világbajnokság, ekkor még csak regisztráció volt. Számomra vasárnap kezdődött a hét, amikor szintén regisztráció volt, viszont ilyenkor már gokart sorsolás is volt. A szabadedzéseken gyorsnak bizonyultam, top 5-ben voltam mindig. Az időmérőn a csoportomnak az 5. helyet sikerült megszereznem, sajnos vétettem egy kis hibát és emiatt nem sikerült a leggyorsabbnak bizonyulnom. Azután várt rám három selejtező. Ezeknek a selejtezőknek az a lényege, hogy amilyen pozícióba végzel, annyi pontot kapsz. Ez alapján kerül majd ki a rajtrács az elődöntőre. Én a selejtezők alapján 19. lettem összetettbe az új szabályok miatt, ami szerintem elég rossz, így ebbe a formában, mindenkinek ez a szabály van.

Zsomi (12)

Az időmérő után hogyan folytatódott?

Az elődöntőre 10. helyről indultam, amikor életem rajtját követtem el, ugyanis 10-ről 2-ra fordultam el az első kanyar után. Pár körrel később meg mindig a második voltam, elkezdett esni az eső és mindenki száraz gumin volt kivéve 2 versenyzőt. Először gyorsabbak voltunk, mint az eső gumik, aztán a végére elkezdett szakadni és így már lassabbnak bizonyult a száraz, végül 7.-nek intett le a kockás zászló. Sajnos kaptam büntetést, aminek köszönhetően 8. lettem végül.

FB_IMG_1477146636967_1477473983706

Miként alakult a döntő?

A döntőben a 15. helyről kezdtem meg a futamot. A verseny felére már felküzdöttem magam a 6. helyre. Én azt hittem, hogy nem fogom tudni beérni az előttem haladó pilótákat, hiszen több mint 6 másodperccel voltam lemaradva, ami nagyon soknak tűnt, de ezt a nagy lemaradást 4 kör alatt behoztam. Ezután megkezdődött az igazi csata, ahol végül 4.-nek értem célba. Nagyon örültem neki, hiszen életem versenyét mentem, de az új szabályok miatt ketten kaptak büntetést előttem, ami 2. helyre tett engem.

Szeretném megköszönni Szüleimnek a kitartást és a rengeteg szeretetet, illetve támogatóimnak, Speedshop Zrt., Keramix Kft. és természetesen a Kálmán Motorsportnak és végül, de nem utolsó sorban a Livewire Team-nek. Nélkületek nem sikerült volna a 2016-os évem!

FB_IMG_1477415690975_1477473984357

Csapatunk energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában.

Partnereink:

Livewire Energy Kft., LiveWire Team, KMS Europe, Speedshop Zrt., Keramix Kft., FarkasTent and Event Kft., Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft., Bakery Group Kft., Brucker Plusz Bt., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., Wellness-Info Kft., www.versenyfelszereles.hu, Admagic Kft., Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., Aura System Kft., Quasar Database Systems Kft., Motul.hu., Panyolai Pálinkák., Tomtoys Kft., Játékvár.hu, 3D floor Padlodesign, Vertexpont Bt., Simon-MB Trade Kft., Simon gumisműhely., Euro Pet Hungary Kft. , Fox Gumi Kereskedelmi Kft., Kamionmosó Plusz Kft., Fitness 5 & Gym., WSW Proding Kft., Olajshop.hu., Hajdúk Építő Kft.

LiveWire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Fordítás »