Közel fél év kihagyás után újból a volán mögött…

Közel fél év kihagyás után újból a volán mögött…

A Livewire Team autóversenyző hölgye, Szentgyörgyi Fanni a csapat E36-os BMW-jét és önmagát készül megmozgatni a december 9-i FRT-n. Rég beszéltem már Fannival versenyről, ezért meg is ragadom a lehetőséget.

Szia, Fanni! Egy ideje nem beszéltünk az autózásról! Hogyan jött az ötlet, miszerint te állsz a BMW-vel rajthoz Kiskunlacházán?

Sziasztok! Kedves Csapatfőnökünk egy hete felhívott és lehetőséget ajánlott, hogy végre újra autózhassak. Igaz, most nem a Drift lesz előtérben, hanem ismét Szlalom.

Úgy tudom, hogy van némi pályaismereted…

Természetesen nem ismeretlen számomra a pálya sem ez a szakág, hiszen éveken keresztül Suzukival, majd Radó Pisti Hondájával álltam rajthoz a lacházi pályán. Mondhatni itt nőttem fel és sajátítottam el az autózás alapjait.

Izgatott vagy?

Nagyon várom már a hétvégét! A rally BMW-vel fogok rajthoz állni. Nem feltétlen fogok küzdeni az idővel, hanem a régmúlt felelevenítése és egy kis gyakorlás lesz az elsődleges célom, de ha jó időket fogok menni már az elején, akkor természetesen minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.

Talán ez a karácsonyi ajándék, hogy lassan fél év kihagyás után magamra húzhassam az overálom és kipróbálhassam az E36-ot. Köszönöm a lehetőséget és ígérem, hogy vigyázok a kocsira!

Sok sikert kívánok a Livewire Team nevében!

Köszönöm!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft., Bakery Group Kft., Brucker Plusz Bt., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., Fox Gumi Kereskedelmi Kft., Kamionmosó Plusz Kft., WSW Proding Kft., Olajshop.hu., ASG Szerelvény Kft., Ks Team Consulting Kft., CAD Server Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Berger Transport Kft., Hajdúk Építő Kft., Valvoline Hungary., FarkasTent and Event Kft., Rio Lámpastúdió Kft., Mészicar Trans Kft., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Tomtoys Kft., Játékvár.hu, ICE CUBE Hungary jéggyártó Kft.

Livewire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Fordítás »