Nánási Fatime – Az OB ötödik legjobbja lettem

Nánási Fatime – Az OB ötödik legjobbja lettem

A Livewire Team sportolója, Nánási Fatime május 21-én a Csepeli BC rendezésében lévő Magyar Birkózó Szövetség felnőtt szabadfogású és női országos bajnokságán vett részt, Budapesten.

Szia, Fatime! Hogyan sikerült a megmérettetés?

A számításaink szerint zajlott. Tudtuk, hogy nagy lemaradásban vagyok. Nagyobb súlycsoportban indultam, mint amiben szeretnénk, hogy induljak, majd a jövőben. A legnehezebb ágat fogtam ki, két erős ellenfelem volt, akik már közel 10 éve válogatott szinten birkóznak. Ők nagy riválisai egymásnak. Első körben attól a lánytól kaptam ki, aki végül az első lett. A második meccsem bronzmérkőzés volt, tehát a két legjobb ellen kellett kiállnom.

Milyenek voltak a mérkőzéseid?

Rövid meccs volt mindegyik, de voltak nagyon jó megmozdulásaim, amire büszke vagyok, és nagyon örülök. Az egyik helyzet úgy alakult, hogy majdnem sikerült betusolnom az egyik ellenfelemet, úgyhogy ott nagyon meglepődtünk, szerintem ő is. Mindenféleképp pozitív irányban mozgott ez a dolog. Végül az 5. helyezéssel zártam a napot.

Mivel fog telni az elkövetkezendő időszak?

Elérkezett a pihenés, most kell fejben összerakni a dolgokat, illetve a következő két hétben egészségügyileg is össze kell szednem magamat.

Köszönöm a riportot, gratulálok, és jó pihenést kívánok az egész Livewire Team nevében!

Fatime felkészülésében nagy segítséget nyújtott a Livewire Team a Wolfbody Táplálékkiegészítő Webáruház és Növényi Sport Akademia Professzionális S.E.

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában.

Partnereink:

Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft., Bakery Group Kft., Brucker Plusz Bt., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., Aura System Kft., Tomtoys Kft., Játékvár.hu, 3D floor Padlodesign, Vertexpont Bt., Fox Gumi Kereskedelmi Kft., Kamionmosó Plusz Kft., WSW Proding Kft., Olajshop.hu., ASG Szerelvény Kft., Ks Team Consulting Kft., CAD Server Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Berger Transport Kft., Hajdúk Építő Kft., Valvoline Hungary., FarkasTent and Event Kft.,  Rio Lámpastúdió Kft., Mészicar Trans Kft.

LiveWire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Fordítás »