Nánási Fatime Magyar Bajnoki ezüsttel és különdíjakkal zárta a döntőt

Nánási Fatime Magyar Bajnoki ezüsttel és különdíjakkal zárta a döntőt

Nánási Fatime a Livewire Team Fightere Magyar Bajnoki ezüstéremmel abszolválta a 2016-17 év, tavaszi Magyar amatőr MMA bajnokságát, illetve két különdíjjal is jutalmazták a május 13-án Dorogon megrendezett döntőn.

Szia, Fatime! Milyen volt a döntő?

Remek rendezésű versenyen vagyunk túl, pörögtek az események. Jó versenyzők voltak, hiszen egy döntőről volt szó. Csalódtam magamban, de számítottunk rá, hogy akadályozni fogom önmagam. Természetesen nem állok meg, megyek előre.

Mesélj, kérlek a meccsedről!

Rendkívül nehéz összecsapás volt, hiszen lement mindhárom menet és pontozással nyert az ellenfelem. Óriási hibákat vétettem, instabil volt, mégsem vittem le a földre. Engedtem, hogy fölém kerekedjen, ezt sem értettem. Egyszerre akartam lerohanni és távolságot tartani.

Ha jól tudom, akkor kaptál két különdíjat. Kiktől és miért?

Így van! A Kárpáti Sporttól kaptam az egyik különdíjat, amit magam sem értettem. Fel is tettem a kérdést, hogy miért én, hiszen nem én nyertem? Azzal indokolták, hogy nem a nyereség érdekelte őket, hanem a meccsem színvonala. A másik különdíjat a HMMAF-től az Amatőr MMA sportágban az IMMAF Nemzetközi küzdősport versenyein elért kiemelkedő teljesítményemért kaptam. Büszke vagyok az elismerésekre és nagyon köszönöm!

Köszönöm a riportot és gratulálok az egész Livewire Team nevében!

Fatime felkészülésében nagy segítséget nyújtott a Livewire Team a Wolfbody Táplálékkiegészítő Webáruház és Növényi Sport Akademia Professzionális S.E.

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában.

Partnereink:

Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft., Bakery Group Kft., Brucker Plusz Bt., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., Aura System Kft., Tomtoys Kft., Játékvár.hu, 3D floor Padlodesign, Vertexpont Bt., Fox Gumi Kereskedelmi Kft., Kamionmosó Plusz Kft., WSW Proding Kft., Olajshop.hu., ASG Szerelvény Kft., Ks Team Consulting Kft., CAD Server Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Berger Transport Kft., Hajdúk Építő Kft., Valvoline Hungary., FarkasTent and Event Kft.,  Rio Lámpastúdió Kft., Mészicar Trans Kft.

LiveWire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Fordítás »