Nánási Fatime – Összecsapás a Sportkastélyban

Nánási Fatime – Összecsapás a Sportkastélyban

A Livewire Team harcosa, Nánási Fatime a 2017 évi Grappling Magyar Bajnokság soron következő összecsapásán vesz részt, amely a G4 Grappling Liga 2016-2017 5. fordulója, illetve az UWW Grappling Európa Bajnokság és Világbajnokság kvalifikációs versenye is lesz egyben.

17103559_10212318488586930_3328163199750442956_n

A két napos rendezvénynek a Pestszentimrei Sportkastély ad otthont. Március 11-én szombaton a gyerekek, 12-én vasárnap a felnőttek mérik majd össze az erejüket. A versenyt hat tatamin a Global Grappling szabályai alapján rendezik meg.

Fatime teljes mértékig felkészülten vág neki a bajnokságnak. Természetesen a címvédés lebeg első sorban a szeme előtt, hiszen a tavalyi szezonban Magyar Bajnok lett. A Növényi Sportakadémia több növendéke is a nevezők között van, hiszen remek pontszerzési lehetőségnek ígérkezik a helyi verseny. Rendhagyó módon Fatime Open-ben is indul, ahol nem szempont a versenyző súlya.

plakat_Grappling_Magyar_Bajnoksag_2017

Fatime felkészülésében nagy segítséget nyújtott a Livewire Team a Wolfbody Táplálékkiegészítő Webáruház és a teljes Növényi Sport Akademia edzői és csapattagjai egyaránt.

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában.

Partnereink:

Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft., Bakery Group Kft., Brucker Plusz Bt., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., Aura System Kft., Tomtoys Kft., Játékvár.hu, 3D floor Padlodesign, Vertexpont Bt., Fox Gumi Kereskedelmi Kft., Kamionmosó Plusz Kft., WSW Proding Kft., Olajshop.hu., ASG Szerelvény Kft., Ks Team Consulting Kft., CAD Server Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Berger Transport Kft., Hajdúk Építő Kft., EXPRESS IP NETWORK Kft.

LiveWire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Fordítás »