Szuper volt újra Tökölön Driftelni

Szuper volt újra Tökölön Driftelni

A Livewire Team versenyzője, Szentgyörgyi Fanni hosszú idő után ismét birtokba vette a tököli aszfalton kialakított pályát augusztus 8.-án. A V8 hangja és a tömény gumifüst hatalmas adrenalin löketet adott a versenyzőnek, aki természetesen ismét áldozott az autóztatás és az örömszerzés oltárán.

Szia Fanni! Ha jól tudom, akkor ez a pálya számodra az egyik unikornis…

Sziasztok! Így van! Igazából nem tudom megmagyarázni. Valamiért a tököli pálya nagy izgalommal tölt el. Közel áll a szívemhez, hiszen itt szerettem bele a Driftbe kerék cserélőként. 🙂

Hogyan alakult az edzés?

Reggel kilenctől délután háromig talán öt percekre szálltam ki a kocsiból. Nagyon jól bírta a BMW, én már kevésbé. Sok embert sikerült megautóztatnom, bár 1-1 kör között nagyon sokat kellett sorba állni.

Összeszoktál már az E46-al?

Kicsit már túlmentünk a köszönőviszonyon. A kocsi nagyon jól viselkedik, könnyen lehet irányítani. A szerelőknek csak az elkopott gumik lecserélése volt a feladata, hiszen szerencsére megmaradt a hibamentes menetelés. Pár lóerő elférne még a kocsiban, de az esetleges fejlesztések előtt szeretném megszokni és bízom benne, hogy hamarosan tökéletesen fogom terelgetni a BMW-t.

Gratulálok az egész csapat nevében!

Köszönöm szépen!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Print Profi, Bayer Trans Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Mészicar Trans Kft., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft.,Club Mouseoleum., InfoRay Kft., Aurasystem, BB Bluebird Personalberatungs GmbH., Szé-Ba Security Bt., Hung Média Kft., D&Z Kft., Crossbeton Kft., Mahagony ESC Kft., Wellness-Info Kft., KK Pumpa Kft., Lord Body Fitness, Rics-Cont Business Kft.

Fordítás »