Ferjáncz András

/ DRIVER

1987. december 25-én születtem Budapesten. Az autók iránti szeretetem édesapám révén alakult ki. Édesapám Ferjáncz Attila, Örökös Magyar Rally Bajnok, aki 23 Magyar Bajnokságot és 23 Európa Bajnoki futamot nyert. Tehát, elmondhatom, hogy beleszülettem a benzingőzbe.
Általános iskolás koromban gokartozással kezdtem az autós pályafutásomat. Büszke vagyok arra, hogy Kőbányán, Kesjár János gokart iskolájában tanulhattam meg az alapokat és természetesen azt, hogy melyek az „ideális ívek”. Tanulmányaim és egy másik sport, a kosárlabda miatt pár évig hanyagoltam az autósportot, majd 2006-ban tértem vissza. 2006-től 2009-ig navigáltam itthon is és külföldön is, valamint a pályaversenyzés felé kacsingattam, ahol rengeteget sikerült tesztelnem különböző autókat.

Következett ismét egy három éves benzin mentes periódus. Ezekben az években maximálisan csak a munkámra és az egzisztenciám építésére koncentráltam. 2013-ban a rallyval tértem vissza a versenyzői életbe, immár a baloldalon. Igazából, nehéz elszakadni egy olyan sporttól, ami végigkíséri az életedet és meg is határozza azt. Talán el sem szeretnék távolodni ettől a világtól és dolgozom azon, hogy sikeres, valamint eredményes éveket tudhassak magam mögött.

Ferjáncz András,

Pannuska Dávid OnBoard Mátra Rally 2016, Mátrakeresztes
Fordítás »