Kovács Zsombor

/ DRIVER

Pályafutásom, a KMS Europe (Kálmán Motorsport Európa) csapatnál kezdődött. A hétszeres Európa és ötszörös világbajnok csapat, minden létező segítséget meg tud adni nekem, hogy kiváló pilóta váljon belőlem. A KMS Europe csapatnál, a világ legjobbjai közt emlegetett technikai csapat áll mögöttem, minden tekintetben. Kálmán Péter, a csapat tulajdonosa, közel 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. A csapat Belga (GKS) motorszállítója is számtalan Európa és Világbajnoki címet tudhat magáénak. Továbbá a telemetria elemző mernök, aki segít nekem a versenyeken, a KMS Europe mellett, az ART Grand Prix formula autós csapattal is együtt dolgozik, akikkel több bajnoki címet is nyertek a GP2-es és GP3-as sorozatban, ahova én is el szeretnék jutni.
8 évesen kezdtem gokartozni, 2011-ben. Ebben az évben megválasztottak Az Év Felfedezett Versenyzőjének. 2012- ben és 2013-ban, pedig már megnyertem a Magyar Bajnokságot, Rotax Mini Max kategóriában. Ezt követően, 2014-ben és 2015-ben, már a Rotax Max Junior kategóriában nyertem bajnoki címeket. 2016-ban, ugyan nem tudtam bajnokságot nyerni, de mégis ez volt pályafutásom legfontosabb éve, ugyanis az év végén rendezett Világdöntőn a 15. helyről rajtolva, a 2. helyen intett le a kockás zászló. Ezzel én lettem minden idők legfiatalabb magyar versenyzője, aki ilyen kiemelkedő eredményt ért el a Világdöntők során.

Eredmények:

!! 2016 ROTAX MAX CHALLENGE GRAND FINALS – VILÁGDÖNTŐ 2. HELY !!
2016-ban Az Év Fiatal Versenyzője a Magyar Autósport Szövetségnél
2016-ban Az Év Fiatal Versenyzője a Magyar Gokart Szövetségnél
2016: Magyar bajnokság, Rotax Max Junior kategóriában: III. hely
Közép-Kelet Európai Bajnokság: III. hely
Nyílt Magyar Bajnokság: III. hely
2015: Magyar bajnokság, Rotax Max Junior kategóriában: I. hely
Közép-Kelet Európai Bajnokság: III. hely
2015: Rotax Max Challenge Grand Finals – Világdöntő:
Egyenes ágon a döntőbe jutott, ahol végül 22. helyen ért célba.
2014: Magyar bajnokság, Rotax Max Junior kategóriában: I. hely
2013: Magyar bajnokság, Minimax kategóriában: I. hely
Közép-Kelet Európai Bajnokság: II. hely
2012: Magyar bajnokság, Minimax kategóriában: I. hely
2011-ben Az Év Felfedezettje

DIGI Sport, Reggeli Start

Kovács Zsombor, Szendrei Ádám

Fordítás »