Teljesítettük a laktanya kihívásait

Teljesítettük a laktanya kihívásait

A Livewire Team lányokból álló versenyzőpárosa, Szentgyörgyi Fanni és navigátora, Holka Tímea egy benzingőzös hétvégét zárt a váci Esze Tamás Laktanya területén megrendezett XLavina Laktanya Szlalomon, szeptember 16.-án

Szia Fanni! Hogyan sikerült a váci verseny?

Sziasztok! Vasárnap reggel gyalogos pályabejárással kezdtük a napot. Timivel átbeszéltük a pálya vonalát és kanyarjait és, hogy hol kell óvatosabban menni. Fél 10-kor autóval mentünk végig és felírtuk a pályát.

Timinek lediktáltam az itinert, majd átbeszéltük még egyszer a szerviz parkban. Négy körből állt a verseny. Már az első körben kihordták a kanyarokban a kavicsot és a homokot, szinte mindenhol csúszott a pálya.

Nem 110 százalékon autóztunk, lehetett volna javítani a köridőn. 56 versenyző állt rajthoz, a középmezőnyben végeztünk. Sok tanácsot kaptam a külső szemlélőktől, hogy min kellene javítani.

Hogy álltok összeszokás terén?

Mivel én a navigátor nélküli versenyzést szoktam meg, ezért még nem mindig hiszem el, amit mondanak nekem, de azon vagyok, hogy csak az autóban egyként működjünk. Timi nagyon összeszedett volt és nem tévesztett. Büszke vagyok rá, hogy versenyről versenyre sokat fejlődik.

Gratulálok a csapat nevében!

Köszönöm szépen!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft., Bakery Group Kft., Brucker Plusz Bt., Duo Metal Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., Olajshop.hu., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Valvoline Hungary., FarkasTent and Event Kft., Rio Lámpastúdió Kft., Mészicar Trans Kft., Blue Truck Kft., Lavina Szerviz Kft., Budapest Catering, Tomtoys Kft., Játékvár.hu, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., László Transport Kft., IB Invest Bau Kft., Mega Ingatlan Projekt Kft., Metabond., Hajdúk Építő Kft.,Club Mouseoleum., InfoRay Kft., Aurasystem, BB Bluebird Personalberatungs GmbH., Szé-Ba Security Bt., Hung Média Kft.

Fordítás »