Varga Zoltán Szlovákiában kezdi az évet

Varga Zoltán Szlovákiában kezdi az évet

Hamarosan újból versenyautóktól lesz hangos Dobsina és környéke. Február 3-án 16. alkalommal kerül megrendezésre a Dobšinská Zima nevet viselő nagyszabású verseny, amelyről természetesen nem hiányozhat a Livewire Team versenyzőpárosa, Varga Zoltán és Niedermüller Viktor.

Szia, Zoli! A tavalyi évhez hasonlóan ismét Szlovákiában kezded az évet.

Igen, hiszen rendkívül jól éreztük magunkat és a rendezés is pompás volt. Igazi versenyző és nézőbarát versenynek éltük meg, ezért úgy gondoltuk, hogy ameddig lesz rá lehetőségünk, addig részt fogunk venni ezen a versenyen.

A 2017-et látványos autózással zártad a BMW-vel, Tóth Viktor navigálásával. Melyik autóval álltok rajthoz most?

BMW után újból a Ladába pattanunk. Nem mintha rossz lett volna az E36, hiszen minden percét élveztük. Kíváncsian várjuk, hogy hogyan fog működni a technika, ugyanis ki lett cserélve a karburátor és fel van készítve a versenyszezonra. Ismét Niedermüller Viktorral, hiszen ő tud Szlovákul. 🙂

Úgy tűnik, hogy a tavalyihoz hasonló időjárásban lesz részetek.

 

Optimistaként bízunk benne, hogy Holle anyó megrázza a dunyhát, bár úgy látjuk, hogy erre kevés az esély, de akkor is reménykedünk. A tavalyi versenyen megtapasztaltuk, hogy milyen egy igazán saras verseny, tehát erre fel vagyunk készülve, de jó lenne hóban menni. A felállás a régi, pénteken reggel megcélozzuk Szlovákiát és mindent megteszünk, hogy jó eredménnyel térjünk haza.

Jó utat és sok sikert kívánok az egész Livewire Team nevében!

Köszönjük!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft., Bakery Group Kft., Brucker Plusz Bt., Pilis Metal-Car Kft., Duo Metal Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., Fox Gumi Kereskedelmi Kft., Kamionmosó Plusz Kft., Olajshop.hu., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Hajdúk Építő Kft., Valvoline Hungary., FarkasTent and Event Kft., Rio Lámpastúdió Kft., Mészicar Trans Kft., Blue Truck Kft., Lavina Szerviz Kft., Budapest Catering, Tomtoys Kft., Játékvár.hu, ICE CUBE Hungary jéggyártó Kft., Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Nagoya Kft., Ks Team Consulting Kft., Club Mouseoleum.

Livewire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Fordítás »