WSK Lonato – Az idei első verseny

WSK Lonato – Az idei első verseny

A Livewire Team gokartos büszkesége, Kovács Zsombor elbúcsúzott a KSM Schumacher Racing Teamtől és Forza Racing berkein belül folytatja tovább a pályafutását. A következőkben az első közös versenyükről beszél, amelyet február 21 és 24 között rendeztek meg Lonatoban.

Szia Zsombor! Nagy érdeklődés övezi a váltásodat! Hogyan sikerült az első közös munka?

Sziasztok! Az idei első versenyem az olaszországi Lonatoban megrendezett WSK Super Master második fordulója volt. Új csapatommal a Forza Racing-el bizakodva vágtunk neki a hétvégének, annak ellenére, hogy tudtuk van lemaradásom a többiekkel szemben, ami az idei „kilométereket” illeti.

A Forza Racing csapatával túl vagyunk az idei első versenyen. A szerdai szabadedzésektől a vasárnapi döntőig nagy utat jártunk be. Nem volt egyszerű feladat felvenni a többiekkel a lépést – jóval több kilométert tettek meg idén, mint én – de mindent elkövettünk, hogy ott legyünk a döntőben. Folyamatosan tudtunk gyorsulni, a tempó is meg volt egész héten. Az időmérőn sajnos rosszul jött ki a lépés, nem tudtam igazán jó, tiszta kört menni, aminek a középmezőny lett az eredménye.

A selejtezőkön minden alkalommal sikerült javítani, aminek nagyon örültem. Az elődöntőnek a 17. helyről vágtam neki. A rajtom jól, és egy jó versenyzéssel sikerült és a végén sikerült megszereznem a 9. pozíciót.

A fináléban is jól kaptam el a rajtot és sikerült felküzdeni magam a 10. helyig. A tempóm azonban nem volt az igazi ráadásul a versenytáv egyharmadánál összeakadtunk az egyik versenyzővel, amiből én jöttem ki rosszul. Esélyem se maradt a felzárkózásra, Több pozíciót vesztettem és végül a 18. helyen zártam az idei első versenyt.

Összességében elégedett vagyok. Célba értünk az első közös versenyünkön a Forza Racing-el és biztatónak tűnik a folytatás. Minden segítséget megkapok a csapattól és Jamie Croxfordtól annak érdekében, hogy az idei évben harcba szállhassunk a dobogóért.

Folytatás: Teszt: március 16-17. Sarno, WSK Sarno: március 22-24.

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Print Profi, Bayer Trans Kft., Bionectar Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., FarkasTent and Event Kft., Fitness 5 & Gym., Mészicar Trans Kft., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Tomtoys Kft., Játékvár.hu, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft.,Club Mouseoleum., InfoRay Kft., Aurasystem, BB Bluebird Personalberatungs GmbH., Szé-Ba Security Bt., Hung Média Kft., D&Z Kft., Crossbeton Kft., Mahagony ESC Kft., Wellness-Info Kft., KK Pumpa Kft., Bánki Pálinkaház Kft. Speedshop Zrt., Keramix Kft., Eezy Spritz., Ku-Di Works Kft., Sportivo.hu.

Fordítás »