Schirger Péter : Homokszem a gépezetben

Schirger Péter : Homokszem a gépezetben

Schirger Péternek és Niedermüller Viktornak igencsak kalandosra sikerült a Szilveszter Rallye a Livewire #3 fedélzetén. Az első napon a sötéttel együtt a köd is leszállt, ami kisebb-nagyobb problémát okozott a rajthoz álló versenyzőknek. A további emlékekről a Lada pilótája számol be.

Péter, milyen volt a hétfői első gyors?

Tulajdonképpen ismerkedés volt az autóval, navigátorral, új nyomvonallal. Egyetlen biztos kapaszkodóm az általam forgalmazott (gumisch.hu) NOKIAN WR D4-es gumik voltak, melyek jeges, nyálkás, saras, de még száraz hideg aszfalton is megbízhatóan kapaszkodtak. A nagy köddel gyűlt meg a bajom, kipróbáltam a teljes csillárkészletet, de a tompított vált be leginkább. A köd sűrűségére volt jellemző, hogy a tanpályánál a belső ívjelző 1×2 méteres fehér bálát nem láttam meg, és a külső mögé próbáltam befordulni. Megálltam, és néztünk, hogy hol a pálya. A depónál még körzőztem egyet a nézőknek, ennek ellenére is kat. 31. helyen voltunk.

_KGB6339

Kezelhető volt az autó?

Attól eltekintve, hogy elszoktam a minden szervó nélküli világtól (LADA=igazi férfias játékszer), egy motor és futómű tekintetében is jól beállított, gondosan felkészített autóba ülhettem. Pár apróság volt, amit a felkészült és tettre kész szervizesek pillanatok alatt rutinosan rám állítottak és megoldottak. Köszönöm Nektek is!

Sikerült összekovácsolódni Niedermüller Viktorral?

Hamar megtaláltuk a közös hangot, már a pályabejárás alatt jó ,,munkakapcsolat” alakult ki. Ameddig mentünk, jókor és megbízhatóan jöttek az információk, a köd és az új pálya vonalvezetés miatt erre szükség is volt.

Hogy is volt az az ominózus “kanyarban a bukkan”?

Kényes kérdés. Többet is hibáztam, egyrészt nem írtam az itinerbe a szintkülönbséget. Éveken keresztül sokszor mentem be ezen a kapun, csak a másik irányból, hegyes szögben, kis sebességgel. Nem volt jelentősége a pici ,,bukkan”-nak. Eddig. Ebből az irányból nagyobb tempó volt, a tréningen is többször megjegyeztem, hogy nem találom a féktáv kezdőpontját, és végül, amikor nem ugrattam le a kerítés és az oszlop között, csak akkor meg a jobb oldal lett volna veszélyben. Száz szónak is egy a vége, sok lett. Dörrenés, majd a kínos csend. Elrontottam.

_DSC3681

Miként sikerült bejönnötök a szervizparkba?

Keresztben álltam teljes szélességében lezárva az utat, viszonylag beláthatatlan helyen, 40 mp múlva jön a következő kamikaze. Gyors indítás, olajnyomás, zajok OK. Le tudtam mászni a kapufáról, félreálltunk, emelővel, keresztkulccsal, off-road parkban fellelt vascsővel annyira lefeszegettük a homlokfalat a kerékről meg a motorról, hogy járóképes lett a vas. A rendezőknek köszönhetően két kategória közti lyukban ki tudtunk jönni.

Értékeld a versenyt, hogyan tetszett?

Rendezés, szervezés hozta a szokott színvonalat, az autó és a csapat maximálisan felkészült volt, én voltam a homokszem a gépezetben. Szerintem jövőre folytatjuk.

A csapat energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodtak, ital és rágócukor formájában.

Partnereink:

Livewire Energy Kft., LiveWire Team, Lavina Autó Kft., Nagoya Kft., GP-LIVE, FarkasTent and Event Kft., Crescom Kft., Unio Telecom Kft., Rics-Cont Business Kft.,Print Profi, Bayer Trans Kft., Digital Fire Kft., FAIR Diszkont, Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft.,Bakery Group Kft., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., Brucker Plusz Bt.,Wellness-Info Kft., Aura System Kft., Quasar Database Systems Kft., www.versenyfelszereles.hu, Admagic Kft.,Rácz-Trans Kft.,TS Handel Kft., Bézé Design Kft., Bézé Dekor Kft., Mp-Sped Kft., Hajduk Építő Kft., Globál-vill Kft.

LiveWire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Fordítás »