A Livewire párosa Dobsinán a dobogó legfelső fokára állt

A Livewire párosa Dobsinán a dobogó legfelső fokára állt

A Livewire Team versenyzőpárosa, Varga Zoltán és Niedermüller Viktor a szomszédos Szlovákia szezonnyitó versenyén vett részt. A XV. Dobšinská Zima 2017 nevet viselő rendezvény a Mini Rally Cup első állomása is volt egyben. Nagyon színes volt a mezőny, hiszen a nevezések közt volt amatőr rally autó és Fiesta R5 is. A kettős, mindkét értékelésben előkelő helyezést ért el. A továbbiakban az örömittas pilótával beszélgetek a történtekről.

Dobsina_VZoli (13)

Szia, Zoli! Folyamatosan kaptuk az információkat rólatok, de szeretném, ha röviden összefoglalnád a történteket. Milyen bánásmódot kaptatok, illetve hogyan fogadták a Magyar versenyzőket?

Sziasztok! Köszönöm kérdésed, fantasztikus fogadtatást kaptunk. A szálláshelyünk remek volt, este tíz óra körül még frissen elkészített vacsorát kaptunk, nagyon kedvesek voltak. Másnap reggel elfoglaltuk a szervizterületet, amelyet Dobsina főterén alakítottak ki. Ezt követően egy fiatal hölgy összegyűjtötte a Magyarokat. Megmutatta, hogy mit és hogyan kell kitölteni, és amikor mindenki készen volt, akkor elkísért bennünket az adminisztratív átvételre, ahol elmondta a napirendet és mindenki mehetett pályát bejárni. A pályák felírása is jó hangulatban telt. Tíz órakor versenyzői eligazításon vettünk részt, ahol ismételten volt tolmácsunk. Tizenegy órára volt kiírva a kezdés, pontosan rajtolt a mezőny, ahol kategóriák szerinti besorolásban voltunk.

Dobsina_VZoli (51)

Hogyan éreztétek magatokat? Milyen volt a rendezés?

A versenyt az első percétől az utolsóig élveztük, habár az időjárás nem volt kegyes hozzánk. Hó helyett sárban és vízben küzdöttünk, nagyon csúszott a pálya, de kárpótolt bennünket a sok néző. Nagyon jó volt látni a lobogó Magyar zászlót a gyorsasági szakaszokon. A Szlovák és a Magyar szurkolók egyaránt csápoltak, amikor elhaladtunk előttük. A második és harmadik szakasz között több mint 5 km-t mentünk közúton, sokan rendszám nélkül teljesítették az etap szakaszokat. Rendőrök segítették a mezőnyt. Minden gyorsasági után lehetőség volt kerékcserére, hozzáteszem nem az aszfalt rongálásának mérséklése érdekében, hanem a gumi épségének megóvásáért. A nevezési díj egy-egy adag finom ebédet is magába foglalt. A nézőket a gyorsasági szakasz előtt körülbelül 2km-re kialakított parkolóból ingyenesen busszal szállították a pályához. Tehát nem tudok mást mondani, minthogy remek verseny volt, fantasztikus versenyző és nézőbarát rendezéssel, le a kalappal.

16650149_1304373316275091_88857324_n

Milyen eredménnyel koronáztátok meg a versenyt?

Kategóriánkban összesen 13 induló volt, külön értékelték a Dobsina-i, illetve a Mini Rally Cup mezőnyét. A Z6-ban a 4. helyen végeztünk, míg MRC-ben sikerült a dobogó legfelső fokára felállni.

Mit tudsz mondani az érdeklődő Magyar versenyzőtársaknak?

Rengetegen kérdezték, hogy miként és hogyan lehet indulni a Mini Rally Cup-ban Szlovákiában? Nem kell homológ cső, lejárt homológizációjú felszerelés és biztonsági dolgok, hanem a régi MARB szabályai szerint lehet indulni.

Dobsina_VZoli (39)

Köszönöm a riportot és gratulálok a remek eredményhez!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában.

Partnereink:

Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft., Bakery Group Kft., Brucker Plusz Bt., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., Aura System Kft., Quasar Database Systems Kft., Tomtoys Kft., Játékvár.hu, 3D floor Padlodesign, Vertexpont Bt., Fox Gumi Kereskedelmi Kft., Kamionmosó Plusz Kft., WSW Proding Kft., Olajshop.hu., ASG Szerelvény Kft., Ks Team Consulting Kft., CAD Server Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Berger Transport Kft., Hajdúk Építő Kft., EXPRESS IP NETWORK Kft., Lavina Autó Kft., Nagoya Kft.

LiveWire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Fordítás »