Biggy: Durva hétvége előtt állunk!

Biggy: Durva hétvége előtt állunk!

_DSC1349 (Másolás)

A Livewire Team versenyzője, Nagy Biggy Róbert ismét egy kőkemény jó hangulatú hétvége előtt áll és ezzel barátai is egyaránt. November első hétvégéjén, két színhelyen is támadásba lendül a népes kis csapatunk. Természetesen igénybe vesszük a Livewire Energy termékeinek szervezetre gyakorolt egyedülálló hatását.

Biggy, mire számíthatunk az említett két napban?

Egy nagyon durva hétvége közeledik ismét. Szombaton a Drifted.hu havonta ismétlődő drift edzésén veszünk részt, ahol ketten fogjuk a Soarer kormányát tekergetni. Egy régi barátom, aki profi rallyversenyző szeretné kipróbálni ezt a driftes dolgot, aztán kicsit a kíváncsiság miatt is úgy döntöttem, hogy odaadom és csapatunk egy jót!

Vasárnap reggel a Gyöngyösön a BREZOVA-GOKARTLAND-en, egy debreceni „HOON3NT SLIDE” névre hallgató csoport tagjai fogják kínozni versenyautóikat és szimpatikusan bemutatják, hogy nem az utcán próbálnak meg megölni másokat, vagy magukat, hanem kivonulnak egy zárt versenypályára és saját maguk felé fordítják csak a fegyvereiket! Ennek a csoportnak az egyik képviselője keresett meg és rövid beszélgetés után arra jutottunk, hogy mivel én is debreceni gyökerekkel rendelkezem, így ott a helyem! Így hát a Kárai Exclusive Drift & Rallycross Team-mel karöltve átköltözünk a Brezovára és ott fogjuk folytatni ezt az őrületes hétvégét!

biggy_elmenyautozas

Az autóztatás fő célja?

Tudom, hogy sokan szeretnének beülni az enyémhez hasonló, ízig-vérig driftautóba, de versenyeken sajnos nem sok lehetőség van, így a Livewire Energy-vel kitaláltuk, hogy akkor összekötjük a kellemest a hasznossal és mindenki számára lehetőséget biztosítunk arra, hogy egy emlékezetes élménnyel gazdagodjanak! A drift körök mellett nagy sztorizgatások és élménybeszámolók várhatók!!!

Ki ülhet be melléd a bal 1-be?

Természetesen nagy előnyt élveznek azok, akik eljönnek! J Ha kezelhető lesz a létszám, akkor valószínű, hogy mindenkit elviszünk 1-2 körre, de ha esetleg sokkal többen kilátogatnának, mint amennyire számítunk, akkor a Kárai Exclusive Drift & Rallycross Team többi autója is beszáll és osztja majd az élményeket!

Évzárásként tekintesz, erre az eseményre, vagy koránt sincs még vége?

Mivel a 2016-os év az minden eddiginél keményebbnek ígérkezik, így rengeteg gyakorlásra-tesztre és edzésre van szükségem. A következő hetekben a Livewire Energy Team-el és Kárai Motorsporttal már a jövő évi Rallycross teszteket fogjuk kezdeni, de tart a felkészülés a Szilveszter rally-ra is.

Óriási hála a mindvégig mellettem álló Tag Racing-nek! Hatalmas köszönet a csapatomnak, LIVEWIRE TEAM / LIVEWIRE ENERGY-nek, akik minden ötletemhez biztosítják az energiát és a hátteret és az egységes jó megjelenést! Köszönet a Kárai Exclusive Racing Car Service-nek a Soarer teljes revíziójáért! A vasárnapi helyszínért a BREZOVA-GOKARTLAND-nek és a debreceni HOON3NT SLIDE-nek!

Köszönöm a riportot és energiával teli hétvégét kívánok!

Partnereink:

LivewireEnergy Kft., LiveWire Rally Team, TAG Racing, Kárai Exclusive & Racing Car Service / Kárai Motorsport, Unio Telecom Kft., Rics-Cont Business Kft.,Print Profi, Bayer Trans Kft., Tartós-Produkt Kft., Digital Fire Kft., FAIR Diszkont, Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft.,Bakery Group Kft.,Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., Brucker Plusz Bt., Hankook Tyres, Wellness-Info Kft., Aura System Kft., QuasarDatabase Systems Kft., Web – Factory kft, Székelyi Kamion Technikai BT, Hajnal és Kriszt BT, Ali Transport Kft, Inker BT, Pedro 2006 Kft, ZozoTrans Kft, Kolláth szerviz Kft, Moniktrans Kft, www.versenyfelszereles.hu, Admagic Kft.,Rácz-Trans Kft.,TS Handel Kft., Bézé Design Kft., Bézé Dekor Kft., Mp-Sped Kft., Hajduk Építő Kft., Globál-vill Kft.

LiveWire Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Fordítás »