Dobogón a játszóssal

Dobogón a játszóssal

A LIvewire Team versenyzője, Kiss Zsolt november 28-án részt vett a Szabadszálláson megrendezett FRT Rallye-n, ahol a Vento egyenesen a dobogóig elkísérte a pilótát.

Szia Zsolt! Mi történt a versenyen?

Sziasztok! A megmérettetésen körről körre jobb eredményt értünk el. Remek hangulatban telt a napunk az autó képességeihez mérten megpróbáltam a lehető leg látványosabban teljesíteni, ami olyan jól sikerült, hogy folyamatosan a kategória élmezőnyében mozogtunk. Az utolsó körig tökéletesen működött a technika, egészen addig, ameddig a motor felfüggesztése kezdte feladni a harcot.

Mi volt a probléma?

Tulajdonképpen mondhatom úgy, hogy kiszakadt a motor, de még így sem panaszkodhatunk, hiszen sikeresen átmentem a célvonalon. Az utolsó előtti kör után a kategória második helyén voltam és összetettben a tizenötödik helyen, amit sikerült megtartani.

Rendkívül boldogok voltunk, hiszen egy „játszós” autóval is sikeresen a dobogóra állhattam. A motort annak idején én raktam össze és büszkén vettem át a teljesítmény után járó serlegeket.

Gratulálók a játékos edzésnek indult edzés végeredményéhez az egész Livewire Team nevében!

Köszönöm szépen és várom a folytatást a csapat versenyautójával, az E36-al!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Bayer Trans Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft., D&Z Kft., Mike Mérnöki Iroda Kft., Argoszolg Transport Kft., BB Bluebird Personalberatungs GmbH., InfoRay Kft., Roger Racing Kft., Kocsis Tüzép Kistarcsa-Kelobida Kft., Kiss és Társa Márkafüggetlen Autószervíz Kft.

Fordítás »