Dobogón Genkben

Dobogón Genkben

A Livewire Team versenyzője, Kovács Zsombor július első hetében Belgium felé vette az irányt, mert részt vett a BNL Karting Series Kick Off 2.0 Reboot névre keresztelt megmérettetésen.

Szia Zsombor! Hogyan alakult a Genk-i verseny?

Sziasztok! A mostani összecsapás csapaton kívüli volt. Édesapám hozta a gokart vázat és a Bouvin-tól béreltük a motort. Barátom és egy személyben szerelőm, technikusom, Szendrei Ádám segítségével nagyon jó összhangba került a versenygép.

Milyen eredményeket hoztál?

Az edzéseket az ötödik helyen fejeztem be. Az időmérőt a harmadik helyen abszolváltam, összetettben negyedik lettem. Majd egy változtatás miatt hamarabb kellett volna pályára lépnem, ami sajnos nem sikerült, kikéstem a rajtból, de sikerült felzárkóznom.

Az elődöntőt a tizenegyedik helyről kezdtem és a negyedik helyen végeztem. A döntőt így a negyedik helyről kezdtem és a nap végén a kategóriám második legjobbjaként zártam.

Köszönöm a hétvégét a Szüleimnek és Ádámnak, illetve mindenkinek, aki itthonról szurkolt a verseny alatt!

Gratulálok a Livewire Team nevében!

Köszönöm szépen!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Print Profi, Bayer Trans Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Mészicar Trans Kft., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft.,Club Mouseoleum, Szé-Ba Security Bt., Hung Média Kft., D&Z Kft., Crossbeton Kft., Mahagony ESC Kft., KK Pumpa Kft., Lord Body Fitness, Rics-Cont Business Kft, Mike Mérnöki Iroda Kft., Argoszolg Transport Kft., Alu-Zso Kft., Ku-Di Works Kft., Csempe diszkont, Cimbi Eurotrans 2000 Kft., KSB, Bouvin Power.

Fordítás »