Ferjáncz: „Gazdag ember vagyok!”

Ferjáncz: „Gazdag ember vagyok!”

A Livewire Team pilótája, Ferjáncz András a Total Rallycross Országos Bajnoki III. futamon diadalmaskodott június első hétvégéjén. Sajnálatos rajtbaleset után hatalmas erővel és energiával felvértezve remek eredménnyel zárta a pünkösdi versenyt. A továbbiakban beszéljen inkább a Super1600-as kategória 2. helyezettje!

Szia, Andris! Nem semmi hétvégén vagy túl. Engedd meg, hogy szívemből gratuláljunk a csapat nevében. Nagyon komoly az, amit most „leraktál az asztalra”! Nem kérdezek, mesélj!

Köszönöm szavaidat. Huh.. Annyi minden kavarog most bennem, napokat tudnék mesélni nektek, de megpróbálom röviden.

A szabadedzéseken már látszódott, hogy kezdem összeszedni a rutint a kocsival és a pályával kapcsolatban is, mert nagyon bíztatóak voltak az időim. Az első futam nagyon jól sikerült nagy volt a tempóm, hiszen csak a saját vezetői hibám miatt nem tudtam visszajönni a joker körről az első helyre. A második előfutam viszont, rettentően rosszul alakult. A rajtban ismét elsőként jöttem el, de Wieszt Janko sajnos kilökött és az utolsó helyen értem célba. A Saxon sajnos millió fölötti és maradandó kár keletkezett, ami a lehető legrosszabbkor jött, így ha nem készül el időben a Fordom, sajnos a következő versenyt biztosan ki kell majd hagynom.. Az eset után Jankóval tisztáztuk az ominózus szituációt és nem maradt bennem semmilyen szálka. Az baleset megtalálható a Livewire Team facebook oldalán, mindenki döntse el magában, hogy ki volt a hibás..

Másnap két futam várt ránk, egy utolsó előfutam és egy döntő. Nem tagadom, nehéz volt összeszednem magam az előző napi nyavalya miatt, de sikerült és egy második hellyel bebiztosítottam egy 2. rajtpozíciót a döntőben. Döntő, ismét elsőnek jöttem el a rajtban, végig vezettem, de sajnos a joker körömön hibáztam és kettő másodpercet bent hagytam, ezért a második helyre tudtam csak visszajönni.

Hamar beletanultál a szakágba, komoly meccseket vívsz és igen komoly „show-t” szolgáltatsz a nézőknek. Hogyan viszonyul hozzád a rallycross szakág és környezeted?

Nézd, akkora tűz lobog most bennem, hogy azt megfogalmazni is nehéz lenne. Egy közel 20! éves technikával, sérült futóművel egy karnyújtásnyira voltam az első helytől úgy hogy nagyon nehéz volt az autót a pályán tartani. Azt gondolom, ez egy nagyon komoly fegyvertény és igenis, van keresnivalónk az élmezőnyben! Valamit azonban ne felejtsünk el; ez egy csapatsport és engem csodálatos emberek és nagyon jó szakemberek vesznek körül. A Pavlik testvérek szervizes munkája ismét alázatos és kiváló volt, Papp Viktor mérnököm zseniálisan kezeli a nehéz szituációkat, amikbe keveredem és hatalmas mentális dopping a számomra. Barbi, a párom a legnagyobb pszichés támaszom, valamit szuper érzés volt, hogy a családja is ellátogatott és végig drukkoltak nekem. Egy Szabó Krisztiánnal együtt megtervezni a joker taktikát… Az azért, nagyon komoly emlék marad! 🙂 Csendes Zsolti és csapata, ismételten nagyszerű kéteringet nyújtott számunkra, nagyon jó velük együtt eltölteni a versenyhétvégéket. Főtámogatómtól a Livewire Team csapatfőnökétől, minden futam után telefonon kaptam a bátorító szavakat, biztosított arról, hogy bármi történik is, neki én vagyok a legjobb és büszke rám.

Köszönettel tartozom az összes támogatómnak, hogy töretlenül nekem szavaznak bizalmat, ez megnyugvást jelent! Végh Szabi, a Citroen birtokosa megnyugtatott, hogy a sérült alkatrész beszerzésével kapcsolatban nem sürget, megérti, hogy nem vagyok egyszerű helyzetben. Ez nagyon korrekt hozzáállás, amit ezúton is köszönök neki!

Engedd meg, hogy megemlítsek még egy faktort, ami nagyon- nagyon fontos számomra és hatalmas lendületet ad, az pedig a szurkolói faktor. Rengetegen jöttek oda hozzám a hétvége folyamán, ismerősök és ismeretlenek egyaránt; hogy eszméletlen jó amit csinálok és rettentően szorítanak. Miközben sétáltam a pálya mellett, az emberek magasba emelték a hüvelykujjukat és csak mosolyogtak rám. Az érzés, amikor ezeket a pillanatokat átéltem, valami leírhatatlanul felemelő volt! Nagyon hálás vagyok ezeknek a srácoknak is, hogy bátorítanak és lelkesítenek.

Édesanyám; az elsők közt hívtál és mondtad, hogy te kifizeted a keletkezett kárt az autóban. Hálás vagyok, de ez az én harcom, nekem kell megoldásokat keresnem.. Köszönöm, hogy vagy nekem és a sors úgy hozta, hogy a TE „kisfiad” lehetek!

Ha, olvastátok a fenti soraimat és megfigyelitek, hogy kik vesznek körül és kik tolják a szekeremet, akkor biztosan megértitek, hogy miért tartom magam „gazdag embernek”.

Andris, örülök, hogy beszélhettünk. Nagyon gratulálunk!

Köszönöm szépen!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában.

Partnereink:

Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft., Bakery Group Kft., Brucker Plusz Bt., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., Aura System Kft., Tomtoys Kft., Játékvár.hu, 3D floor Padlodesign, Vertexpont Bt., Fox Gumi Kereskedelmi Kft., Kamionmosó Plusz Kft., WSW Proding Kft., Olajshop.hu., ASG Szerelvény Kft., Ks Team Consulting Kft., CAD Server Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Berger Transport Kft., Hajdúk Építő Kft., Valvoline Hungary., FarkasTent and Event Kft., Rio Lámpastúdió Kft., Rubra Art Lounge., Fitness 5 & Gym., Lavina Szerviz Kft., PX-Sport., Mészicar Trans Kft.

LiveWire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán

Fordítás »