Hazai pályán

Hazai pályán

A Livewire Team versenyautójánál ismét kormányváltás történt, hiszen újból a Bertus Balázs és Lovász Tibor kettős viszi csatába a Bajort, október 14.-én. A helyszín nem más, mint Vác, Esze Tamás Laktanya. A rendezvény pedig a XLavina Laktanya Szlalom a Fuky csoki kupáért nevet kapta.

Szia Balázs! Mondhatjuk, hogy hétvégén Tibivel hazai pályán álltok rajthoz?

Sziasztok! Igen, természetesen, hiszen a lakóhelyünk 15 kilométeres körzetében helyezkedik el a pálya, de ez az állítás itt ki is merül, hiszen eddig még csak egy alkalommal, egy Vác Rally keretein belül volt szerencsém menni rajta.

Hogyan látod így előre a versenyt?

Ismersz, tudod, hogy nem szoktam előre inni a medve bőrére, de azt elmondhatom, hogy a múltkori Metabond Rally Sprint tökéletes bemelegítés volt számunkra, mellesleg Fanniék is mentek azóta az autóval, ami azt bizonyítja, hogy az autó üzembiztos, és ha Fortuna is mellénk áll, akkor nem lesz probléma.

Sok sikert kívánok a csapat nevében!

Köszönjük szépen!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Bionectar Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., FarkasTent and Event Kft., Mészicar Trans Kft., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Tomtoys Kft., Játékvár.hu, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft.,Club Mouseoleum., InfoRay Kft., Aurasystem, BB Bluebird Personalberatungs GmbH., Szé-Ba Security Bt., Hung Média Kft., D&Z Kft., Mahagony ESC Kft.

Fordítás »