Irány a Hungaroring

Irány a Hungaroring

A Livewire Team versenyzőpárosa, Kiss Zsolt és Kiss-Szabó Mónika rajthoz áll az év utolsó versenyén a Hungaroringen.

A párosunk már nagyon várja az összecsapást, amely nem más, mint a Szilveszter Rallye. A remekül sikerült kiskunlacházi verseny után teljes készültséggel és kellő elszántsággal vágnak bele az év egyik leglátványosabb záró rendezvényének. A Suzuki váltóberagadása orvosolva lett, illetve egy teljes átnézésen esett át.

A 235 induló közül a 86-os rajtszámra kell minden szimpatizánsnak, hiszen Zsolték ezzel a számmal fognak begurulni a rajtba és remélhetőleg a célba egyaránt. A H/8-as kategóriájukat tekintve húsz versenyzőpárosból álló népes táborban a VFTS-ekkel szemben hatalmas csaták ígérkeznek.

„Immár a 24. alkalommal rendezik meg december 27-e és 29-e között a Szilveszter Rallye-t a Hungaroringen. A verseny ősztávja 56 kilométer lesz, és jó hír az autóversenyek szerelmeseinek, hogy ezúttal még több kategória küzdelmeit figyelhetik majd a helyszínen a Mogyoródra kilátogatók.”

Sok sikert és eredményes versenyt kívánok a Livewire Team nevében!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Bayer Trans Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft., D&Z Kft., Mike Mérnöki Iroda Kft., Argoszolg Kft., BB Bluebird Personalberatungs GmbH., InfoRay Kft., Roger Racing Kft., Kiss és Társa Márkafüggetlen Autószerviz Kft., Didó Grill, MiraBer Bt., Safety Shield Kft., Happy Car Logistic Kft., Ökomarket Kft., Simlex Hungary Kft. Teamguide Kft.

Fordítás »