Kalandos gépátvétel

Kalandos gépátvétel

A Livewire Team versenyzője, Szentgyörgyi Fanni kalandos, de eredményes gépátvételen van túl. Február 20-án technikai probléma szegélyezte az E46 és Fanni napját.

Szia Fanni! Mesélj kérlek, hogyan zajlott a szombati nap!

Sziasztok! Szombaton autóztam idén először. Kilenckor ültem be a BMW-be. Felmentem a pályára. Ez nálam már megszokott, az első körben megnézem, hogy hol vannak az érintések, rendben van e a futómű és, hogy nagyjából milyen fokozatban fogok tudni autózni.

A második körben, amikor már a driftet elkezdtem, észleltem, hogy az első gumit le kell cserélni, mert nem volt jó a mérete a hátsót pedig lejjebb kellett engedni, mert sokalltam a nyomást benne. Miután mindent beállítottunk már tudtam normális köröket menni.

A pálya kezdett felszáradni tíz óra felé és végre éreztem a gumi füstöt is. Sikeres gépátvétel után újra pályára mentem. Sajnos az első kanyarban a difi feladta a harcot. Levontattak a pályáról és tizenegy órakor véget ért a teszt számomra. Összességében jó délelőtt volt. Legalább nem a versenyen ment tönkre az autó.

Köszönöm a beszámolót és sok sikert kívánok az idei versenyszezonhoz!

Köszönöm szépen! Mindent meg fogok tenni, hogy újabb serlegekkel öregbítsem a Livewire Team nevét!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Print Profi, Bayer Trans Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft.,Club Mouseoleum, Szé-Ba Security Bt., D&Z Kft., Crossbeton Kft., KK Pumpa Kft., Lord Body Fitness, Rics-Cont Business Kft, Mike Mérnöki Iroda Kft., Argoszolg Transport Kft., Ks Team Consulting Kft., BB Bluebird Personalberatungs GmbH.

Fordítás »