Kovács Zsombor – 2021

Kovács Zsombor – 2021

A Livewire Team gokartos büszkesége, Kovács Zsombor remek és egyben rendkívüli célokat tűz ki maga elé a hamarosan kezdődő versenyszezonban.

 

 

Szia Zsombor! Elkezdődött a visszaszámlálás, hiszen hamarosan kezdetét veszi az idei versenyidény. Avass be bennünket a 2021-es terveidbe!

Sziasztok! Igazából gokartozni fogok idén is… Az Európa Bajnokság lesz a főprogram, emellett több versenyen is részt akarok venni, hogy formában tartsam magam, vagy akár fejlődhessek. Itthon mindenképpen folytatom a Coacholást a kisgyerekeknek, hiszen imádom csinálni!

Rengeteget láttunk téged 2020-ban, hogy gyerekeket oktattál…

Igen hatalmas büszkeséggel tölt el, amikor eredményre tudják vinni a tanácsaimat. Ezen felbuzdulva, ha minden összevág, akkor belekóstolunk egy kicsit a saját csapat témába is ugyanis jövőre komolyabban szeretnék vele foglalkozni és úgy gondolom, hogy abból baj nem lehet, hogy ezt már idén elkezdjük felépíteni.

Ha a vírushelyzet engedi, akkor hol lesz az első idei megmérettetésed?

A ROTAX Karting Winter Cup versenye lesz az első idei összecsapásom a Spanyolországban található Campilloson. A versenyt eredetileg februárban rendezték volna meg, de a pandémiás helyzet miatt március közepére tették át.

Sok sikert kívánok a Livewire Team nevében!

Köszönöm szépen!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Print Profi, Bayer Trans Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft.,Club Mouseoleum, Szé-Ba Security Bt., D&Z Kft., Crossbeton Kft., KK Pumpa Kft., Lord Body Fitness, Rics-Cont Business Kft, Mike Mérnöki Iroda Kft., Argoszolg Transport Kft., Ks Team Consulting Kft., Alu-Zso Kft., Ku-Di Works Kft., Csempe diszkont, Cimbi Eurotrans 2000 Kft., KSB, Bouvin Power, Winner Média és Reklámügynöki Kft., BB Bluebird Personalberatungs GmbH.

Fordítás »