Kovács Zsombor – Portimao

Kovács Zsombor – Portimao

A Livewire Team gokartos büszkesége, Kovács Zsombor a viharos 2020-as évet a ROTAX MAX Challenge International Trophy versenyével zárta, amelynek a portugáliai Portiamoban található Autódromo Internacional do Algarve versenypálya adott otthont.

Szia Zsombor! Mi történt az utolsó beszélgetésünk óta?

Sziasztok! Igazából ugye a Covid miatt eléggé megcsappant az idei szezonunk versenyeinek száma. Az utolsó versenyt összegezném, amelyet Portugáliában futottam a csapatommal a KSB Racing Team-el. Jól kezdődött minden, hiszen az egyik leggyorsabb, hanem a leggyorsabb voltam. Az időjárás megnehezítette a dolgunkat, mert egész végig esett az eső, viszont sokszor a kulcsfontosságú versenyek előtt változtak a körülmények, úgyhogy nagyon résen kellett lenni végig!

Az időmérőn a kilencedik lettem összetettben, aminek relatív örültünk. Ez az ötödik rajthelyet jelentette az összes selejtezőben.  Igazából nem úgy sikerültek, ahogy azt terveztem. A rajtoknál mindig feljöttem a harmadik helyre, de aztán lassú voltam nagyon, mert motorproblémánk volt. Hatodik, nyolcadik, majd ötödik lettem, ami azt jelentette, hogy a tizenegyedik helyről rajtoltam az elődöntőben, ahol ismét az időjárás közbeszólt, ugyanis slick gumival mentem. A pályán voltak átfolyások és sajnos el is rontottam az egyiket és a kicsúszás után a falba ütköztem és a huszonhatodik lettem a tizenötödik helyről kiesve. Nagyon dühös voltam magamra és sajnos tempóm sem volt meg ahhoz, hogy a tizenötödik helynél előrébb végezzek. Úgy gondoltuk, hogy a döntőt teljesen zökkenőmentesen, száraz körülmények között fogjuk teljesíteni, majd mielőtt betoltuk volna a gokartot a rajtrácsra, újból elkezdett esni az eső. Kaptunk harminc percet átszerelni a gumikat. Végül mégis száraz gumi mellett döntöttünk. Voltak páran, akik esőgumival mentek. Egy darabig én is azt hittem, hogy jobb lesz, de aztán a slick sokkal gyorsabb, így jól döntöttünk.

A huszonhatodik helyről rajtoltam. Nagyon gyors voltam az elején, hisz fel is jöttem a kilencedik helyre, de sajnos melegítő szalagot hagytuk a motoron az eső miatt és én menet közben nem tudtam leszedni, így elmelegedett a motor és az erő is elment belőle, így a tizenötödik lettem végül. Igazából csalódott vagyok, mert ha nincs az a kis baki, akkor sokkal jobb lett volna, mert az első tíz egy vonat volt ameddig ott voltam, úgyhogy kár érte!

Gratulálok és köszönöm ezt a bőszavú beszámolót! Sok sikert kívánok a 2021-es versenyszezonhoz!

Köszönöm szépen!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Print Profi, Bayer Trans Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft.,Club Mouseoleum, Szé-Ba Security Bt., D&Z Kft., Crossbeton Kft., KK Pumpa Kft., Lord Body Fitness, Rics-Cont Business Kft, Mike Mérnöki Iroda Kft., Argoszolg Transport Kft., Ks Team Consulting Kft., Alu-Zso Kft., Ku-Di Works Kft., Csempe diszkont, Cimbi Eurotrans 2000 Kft., KSB, Bouvin Power, Winner Média és Reklámügynöki Kft.

Fordítás »