Kovács Zsombor – Újból a versenypályán

Kovács Zsombor – Újból a versenypályán

A Livewire Team gokartos büszkeségéről, Kovács Zsomborról régen hallottatok már, ezért megkérdeztük, hogy mi történt vele az elmúlt időben, illetve, mire készül.

Szia Zsombor! Miről tudsz beszámolni az elmúlt időszakból?

Sziasztok! Igazából nem sok mindenről a sportéletből. Egy versenyem volt, ami nem úgy sikerült, mint ahogy terveztük.

Hogyan éled meg a vírus okozta nehézségeket?

Nagyon – nagyon nehezen viselem, hogy február óta nem ültem gokartban, ezért is jelentkeztem egy e-sport szériába, amelyben gokartos programmal versenyzünk.

Ha az információim nem csalnak, akkor már most, május második hétvégéjén visszatérsz a versenypályára. Miről van szó?

Jól tudod! Hála istennek megnyílt a kecskeméti pálya, így lehetőségünk nyílik kicsit visszarázódni. Sajnos nem a csapattal, ugyanis arra még nincs lehetőség a vírushelyzet miatt, de szerencsére van egy saját gokartom, amivel mentem már egy versenyt, úgyhogy azzal fogok körözgetni. Nagyon várom már, hogy újból felvehessem a kesztyűt a versenytársaimmal és a másodpercekkel szemben.

Sok sikert kívánok a hétvégi teszthez, edzéshez az egész Livewire Team nevében!

Köszönöm szépen!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Print Profi, Bayer Trans Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Mészicar Trans Kft., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft.,Club Mouseoleum, BB Bluebird Personalberatungs GmbH., Szé-Ba Security Bt., Hung Média Kft., D&Z Kft., Crossbeton Kft., Mahagony ESC Kft., Wellness-Info Kft., KK Pumpa Kft., Lord Body Fitness, Rics-Cont Business Kft, Mike Mérnöki Iroda Kft., Argoszolg Transport Kft., Alu-Zso Kft., Ku-Di Works Kft., Csempe diszkont, Cimbi Eurotrans 2000 Kft., KSB, Bouvin Power.

Fordítás »