Megérkezett a várva várt eredmény

Megérkezett a várva várt eredmény

A Livewire Team versenyzője, Szentgyörgyi Fanni az SRT Laktanya Szlalomon Timár Tamás instrukcióit figyelve állt rajthoz december 16-án. A rendezvény végén a T4-es és a HH kategóriában dobogós helyezéssel zárták a napot.

Szia Fanni! Foglald össze a váci versenyt.

Sziasztok! Tomival körülbelül ez volt a negyedik versenyünk együtt. Úgy érzem, hogy hónapról hónapra nagyon sokat fejlődünk. A pálya nagyon csúszott, jeges, havas, néhol vizes volt, de biztonsági autózással szerencsésen teljesítettük a versenyt. A kézifék jól szuperált minden kanyarban, ezzel tudtam korrigálni a lefagyott pálya okozta nehézségeket.

Tíz nevező volt az egyik kategóriánkban ahol 3. helyen sikerült célba terelni a BMW-t  a másikban pedig tizenöten voltunk, ott is a szerencsés 3. helyet szereztük meg. Azt hiszem, hogy ennél jobban nem is zárulhatott volna az idei évünket. Jövőre folytatjuk a közös munkát Tomival, ha az isten is úgy akarja.

Köszönöm a támogatóimnak, hogy egész évben segítették a versenyzésem. Remélem, hogy a 2019 -es évet is hasonló jó eredményekkel fogjuk folytatni.

Gratulálok az elért eredményetekhez!

Köszönjük szépen!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Print Profi, Bayer Trans Kft., Bionectar Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., FarkasTent and Event Kft., Fitness 5 & Gym., Mészicar Trans Kft., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Tomtoys Kft., Játékvár.hu, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft.,Club Mouseoleum., InfoRay Kft., Aurasystem, BB Bluebird Personalberatungs GmbH., Szé-Ba Security Bt., Hung Média Kft., D&Z Kft., Crossbeton Kft., Mahagony ESC Kft., Sale Business SK s.r.o. , Wellness-Info Kft., KK Pumpa Kft.

Fordítás »