Sajnos ebben ennyi volt

Sajnos ebben ennyi volt

A Livewire Team rally versenyzője, Varga Zoltán a III. Bátonyterenyei Rally Show-n állt rajthoz április 13.-án. A következőkben a rövid, de annál látványosabb részvételéről beszélgettünk Zolival.

Szia Zoli! Igencsak rövidre sikerült számodra a Rallye Show. Foglald össze egy mondatban!

Sziasztok! Az anyagi kár jelentős!

Kicsit bővebben?

Maga a rendezvény ismét nagyon jó volt. Sajnos csak egy kört tudtunk menni, de nagyon jól éreztük magunkat. Elől slick-el, hátul téli gumival, hiszen az is volt a neve, hogy Rallye Show. Reméljük, hogy kiszolgáltuk a közönséget. A visszafordítót megcsináltuk egyesben, még rajta egy 50, szintén egyesben, rajta volt még egy jobb3, még mindig egyesben, elég sokáig húzattam, úgyhogy ennyit bírt. Közel tíz éve benne van ez a motor, ezt még a Tyutyuékkal raktuk össze.

Mi történt a motorral?

Még a helyszínen szétszedtük. Levettük a szelepfedelet, megnéztük, el volt törve a szelephimba. Egyből felhívtam Laca Mestert. Mondta, hogy csak úgy nem szokott eltörni, azért az elég erős ahhoz, hogy csak úgy eltörjön, habár volt már rá példa, de 99%-ban ott nagyobb a baj. Leszedtük a hengerfejet és az a látvány fogadott, hogy leszakadt a négyes hengernél a szelep meg a dugó, úgyhogy ezek belül rendet is csináltak.

Mi lesz a megoldás?

Természetesen keressük a legjobb megoldást, de mindenhez pénz kell. Van nekem otthon egy tartalék motorom, de darabokban, egyértelműen az összerakás sincs ingyen. Van egy másik motorom, ami ugyan össze van rakva, de úgy tudom, hogy hengerfejes. Nem tudom még, hogy melyikkel járnék jobban.

Sok sikert kívánok a továbbiakban a csapat nevében!

Köszönöm szépen!

Köszönet a fotókért Gajár Gyulának és Nagy Richárdnak! 

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Print Profi, Bayer Trans Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Mészicar Trans Kft., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft.,Club Mouseoleum., InfoRay Kft., Aurasystem, BB Bluebird Personalberatungs GmbH., Szé-Ba Security Bt., Hung Média Kft., D&Z Kft., Crossbeton Kft., Mahagony ESC Kft., Wellness-Info Kft., KK Pumpa Kft., Bánki Pálinkaház Kft., Lord Body Fitness, Rics-Cont Business Kft.

Fordítás »