Serleggel koronázott futam

Serleggel koronázott futam

A Livewire Team versenyzője, Bertus Balázs a február 8.-i FRT futamon vett részt, amelyet remek eredménnyel zárt.

Szia Balázs! Milyen volt az idei első versenyed?

Sziasztok! Tulajdonképpen ezt a futamot bemelegítő edzésnek szántam. Az E36 fejlesztései és finomhangolása nagyon jól összhangban voltak. Technikai probléma mentesen sikerült teljesíteni a köröket. Folyamatosan tudtam gyorsulni, ami a nap végén a végeredményen is visszaköszönt, hiszen a kategóriám harmadik helyéért járó serleget sikerült hazahoznom.

Tehát mondhatjuk azt, hogy elérted célodat ezen a rendezvényen?

Úgy gondolom, hogy igen, de az idei első nagy rajthoz állásom előtt még vár rám egy újabb felkészítő verseny, amelyről hamarosan beszélünk. Annyit viszont elárulhatok, hogy a BMW mostani készültségi szintjével jobb eredményre számítok.

Gratulálok a Livewire Team nevében és sok sikert kívánok a 2020-as terveidhez!

Köszönöm szépen! Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a jó eredmények érdekében!

Köszönet a fotókért Gajár Gyulának és Bitto Zsoltnak!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Print Profi, Bayer Trans Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Mészicar Trans Kft., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft.,Club Mouseoleum, BB Bluebird Personalberatungs GmbH., Szé-Ba Security Bt., Hung Média Kft., D&Z Kft., Crossbeton Kft., Mahagony ESC Kft., Wellness-Info Kft., KK Pumpa Kft., Lord Body Fitness, Rics-Cont Business Kft, Mike Mérnöki Iroda Kft., Argoszolg Transport Kft.

Fordítás »