Szentgyörgyi Fanni új terepen

Szentgyörgyi Fanni új terepen

A Livewire Team versenyzője, Szentgyörgyi Fanni nem bírta a bezártságot és új fába vágta a fejszéjét. Fannit már több szakágat kipróbált a motorsport berkein belül. A következő sorokban az új sportágáról beszél.

Szia Fanni! A közelmúltban napvilágra került, hogy új sportág robbant be az életedbe!

Sziasztok! Mint már előző cikkünkben említettem, szeretnék megtanulni terep quadozni.

Hogyan alakulnak a dolgok ezen a téren?

A sors úgy hozta, hogy sikerült megvásárolnom egy HONDA TRX 350 típusú quadot. Aki ismer, tudja, hogy próbálom építgetni az életemet és elérni a céljaimat. Boldog vagyok, hogy ebbe az új dologba kezdhettem bele.

Alakul már az összecsiszolódás?

Igen! Meg volt az első túrám a piros csodával. Egy – két kisebb dombon átmentem vele, de van még bennem félsz, hiszen soha nem terepeztem.

Hogyan tervezed a folytatást?

A hétvégéimet a gyakorlással fogom tölteni, legalábbis addig biztosan, míg újra nem indul a Drift. Igyekszem beszámolni majd a fejlődésemről és szuper fotókkal alátámasztani.

Örömmel hallom az új terveidet és sok szerencsét és kitartást kívánok az egész Livewire Team nevében!

Köszönöm szépen!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Print Profi, Bayer Trans Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Mészicar Trans Kft., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft.,Club Mouseoleum, BB Bluebird Personalberatungs GmbH., Szé-Ba Security Bt., Hung Média Kft., D&Z Kft., Crossbeton Kft., Mahagony ESC Kft., Wellness-Info Kft., KK Pumpa Kft., Lord Body Fitness, Rics-Cont Business Kft, Mike Mérnöki Iroda Kft., Argoszolg Transport Kft.

Fordítás »