Úton a kupagyőzelem felé

Úton a kupagyőzelem felé

A Livewire Team Supermoto versenyzője, Ónodi Dániel a 2020-as Supermoto Kupa utolsó fordulójára készül, amelynek az Örkény mellett fekvő Euroring ad otthont szeptember 26.-án.

Szia Dani! Először is kanyarodjunk vissza a múlt hétvégi visontai versenyhez!

Sziasztok! A nap jól indult mindkét szabadedzésen enyém volt a leggyorsabb kör. Ezután jött az időmérő, ahol sajnos egy kis csuszással sikerült felmennem a pályára guminyomás problémák miatt, ezért nagyon nehezen találtam olyan helyet, ahol senki nem zavarna be a gyors körömbe. Szerencsére sikerült itt is a legjobb időt meg futni, de a 2. helyezett viszonylag közel volt hozzám, ezért felmentem még egy utolsó körre, ahol sikerült is az aznapi leggyorsabb körömet megfutni és az eddig legjobb időmet is megdöntöttem majdnem másodperccel.

Ezután jött a harmadik futam. Ekkor még izgultam, hogy mi is lesz, mert a múltkori versenyen elég szoros volt a befutó. Az első futamon sikerült magas fölényt szereznem, így végig tudtam a saját tempómban zavartalanul menni és megnyerni. A következő második futamban is az volt az elképzelésem, hogy elhúzok az első pár körben és diktálom magamnak a tempót, ami szerencsére az elképzelések alapján is ment. Sikerült behúznom mind a három győzelmet, ezzel átvéve a bajnokságban is a vezetést.

Mire készülsz hétvégén?

Mivel már csak a jövő hétvégi euroringi verseny maradt, ahol szintén jól kell szerepelnem. Sajnos ez nem az én terepem, mert itt nincs lehetőség off-road szakaszra, ezért csak aszfalton fog menni a verseny, ami nem az én előnyömre fog szólni. Természetesen mindent meg fogok tenni a legjobb eredményért, hiszen a kupagyőztesi cím forog kockán!

Gratulálunk és sok sikert kívánunk a hétvégi versenyhez!

Köszönöm szépen!

 

Köszönet a fotóért Kőházy Tamásnak!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Print Profi, Bayer Trans Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Mészicar Trans Kft., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft.,Club Mouseoleum, Szé-Ba Security Bt., Hung Média Kft., D&Z Kft., Crossbeton Kft., Mahagony ESC Kft., KK Pumpa Kft., Lord Body Fitness, Rics-Cont Business Kft, Mike Mérnöki Iroda Kft., Argoszolg Transport Kft., Ks Team Consulting Kft., ICE CUBE Hungary jéggyártó Kft., Nice Decor Hungary Kft.

Fordítás »