Teadélelőtt helyett autózás
Csapatunk a Livewire Team egy meleg, száraz időnek koránt sem mondható, de annál értékesebb és jobb hangulatú délelőttöt töltött a Tököl Airport területén fekvő ” nagy kockán”, január 10.-én.
Ferjáncz András újból a tavaly használt Mitsubishivel érkezett a Berényi Racing jóvoltából, Gömöri Gábor, azaz Köpci segítségével. Tehát Andris nemcsak bepótolta az elmaradt utolsó táncát az álmai autójaként emlegetett Evo 9-el, hanem ezen a napon született meg az elhatározás, amely egy elég nehéz döntésnek bizonyult, miszerint a 2016-os versenyszezont is Evo-val szeretné teljesíteni, hiszen rengeteg lehetőség bizonyult elfogadhatónak, illetve jónak. Mára már megszületett a végleges döntés, hiszen büszke tulajdonosa lett az első saját versenyautójának egy Mitsubishi Evo 8-nak.
Nagy Róbert egyből egy technikai problémával kezdett, hiszen a Soarer ”felkapta a vizet”. Köpci és Nagy Lackó segítségével gyorsan sikerült orvosolni a problémát és ez által Biggy folytathatta a helyszín adta lehetőségek kiaknázását. A driftgép a szezon kezdetéig egy erőnléti edzésen fog részt venni, ahol a legnagyobb hangsúlyt természetesen a lóerő kapja.
Az csapatunk energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában.
Partnereink:
Livewire Energy Kft., LiveWire Team, FarkasTent and Event Kft., Unio Telecom Kft., Rics-Cont Business Kft.,Print Profi, Bayer Trans Kft., Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft.,Bakery Group Kft., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., Wellness-Info Kft., www.versenyfelszereles.hu, Admagic Kft., TS Handel Kft., Bézé Design Kft., Bézé Dekor Kft., Mp-Sped Kft., Hajduk Építő Kft., Globál-vill Kft., Crescom Kft., GP-Live., Aura System Kft., QuasarDatabase Systems Kft.
LiveWire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán