Eredményes teszt Szabadszálláson

Eredményes teszt Szabadszálláson

A Livewire Team újdonsült párosa, Kiss Zsolt és Kiss-Szabó Mónika sikeresen zárta a március 28-i FRT Rallye-t H/4-es kategóriában és abszolút értékelésben egyaránt.

A következőkben a pilótával, Zsolttal beszélgetünk.  Szia Zsolt! Rajthoz álltatok a vasárnapi versenyen. Milyen volt?

Sziasztok! Büszkén jelenthetem ki, hogy egy remek bemelegítő versenyt, illetve tesztet tudhatunk magunkénak. Úgy gondolom, hogy az autó is remekül összeállt és én is kezdem elhinni, hogy mit tud a pályán és már kezdem a határokat feszegetni. Hosszú kihagyás után úgy érzem, hogy visszarázódtam a régi formámba.

Hogyan állítottátok össze a köröket?

Az utolsó két kör kivételével közösen teljesítettük a köröket. Remek volt a hangulat az autóban. A feleségemnek is egyre jobban tetszik a dolog. Úgy érzem, hogy nagyon jól összeszoktunk a versenypályán is. A hosszú, gondos futómű állítás is közrejátszott az eredményben, hiszen pontosabban tudtunk vele autózni, illetve a fékút is rövidült. 22 másodpercet tudtunk faragni az ezt megelőző szabadszállási verseny óta az időeredményünkön. Folyamatosan gyorsultunk, és amikor láttuk, hogy fel tudjuk venni a harcot az R4-esekkel, akkor kíváncsiak lettünk arra, hogy mennyivel leszünk gyorsabbak, ha egyedül állok rajthoz.

Milyen eredménnyel zártátok a napot?

A H/4-es kategóriában az első helyen végeztünk, illetve az abszolút sorrendet tekintve hetedikek lettünk, de ha azt nézzük, hogy Érdi Tibiék dupla nevezést adtak le, akkor az abszolútban a hatodik helyen zártuk a napot.

Az autóról még nem beszéltünk…

Nagy Dani egykori autója. Tulajdonképpen szerelőjeként ismertem az autót, ezért megvettem, majd én építettem át. Az autó teljesen homológ 1,6-os motor hajtja, 1.3-as váltó, sperr és verseny gátlók.

Gratulálok a remek eredményekhez! Hajrá Kiss Rally Team!

Köszönjük szépen!  

Köszönet a fotókért Bitto Zsoltinak és Gajár Gyulának!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Print Profi, Bayer Trans Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., Globál-vill Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft.,Club Mouseoleum, Szé-Ba Security Bt., D&Z Kft., Crossbeton Kft., KK Pumpa Kft., Lord Body Fitness, Rics-Cont Business Kft, Mike Mérnöki Iroda Kft., Argoszolg Transport Kft., Ks Team Consulting Kft., BB Bluebird Personalberatungs GmbH., Roger Racing Kft., Kocsis Tüzép Kistarcsa-Kelobida Kft., Kiss és Társa Márkafüggetlen Autószervíz Kft.

Fordítás »