Nem akasztja még szögre a bukót Kovács Zsombor

Nem akasztja még szögre a bukót Kovács Zsombor

A Livewire Team csapattagja, Kovács Zsombor kiváló szezont tudhat maga mögött a KMS EUROPE színeiben versenyezve. A fiatal versenyző megnyerte a CEE Senior bajnoki címét, Eb-futamokon is rajthoz állt és onnan is volt, hogy dobogóval tért haza. A Rotax Világdöntőn is képviselte a csapatát.

Annak ellenére, hogy a szezon kezdete előtt még az is benne volt a levegőben, hogy idén Kovács Zsombor már nem ül gokartba, végül felejthetetlen szezont produkált a 19 esztendős versenyző. Bár 2021-es indulása sem volt biztos, azt már most tudja, hogy 2022-ben is ott lesz a versenypályán.

„Eleinte inkább csak szereltem és a kisebbeknek segítettem, hiszen esély volt rá, hogy én magam idén már nem fogok versenyezni. Aztán elmentünk a Bonus Cupra, ami előtt kétszer ültem gokartban egész télen, míg a többiek ezt az időszakot bizonyára felkészüléssel töltötték. Éreztem is, hogy egy kicsit kiestem a ritmusból, de miután megnyertük ezt a versenyt, ott eldöntöttem, hogy igenis versenyezni fogok, mert ez egy jó év lehet.

”Ekkor azonban még nem is sejtette, mennyire igaza lesz, hiszen a CEE-n minden egyes versenyhétvégén a dobogón zárt és két fordulót is meg tudott nyerni. Ennek következtében eléggé magabiztosan nyerte meg a Rotax Közép-kelet-európai Zónabajnokságát, az utolsó hétvége tulajdonképpen már csak formalitás volt számára, de Zsombor ott is győzelmet aratott. Bajnoki címe egyben azt is jelentette, hogy kvalifikálta magát a bahreini Rotax Világdöntőre, ahol bízik egy szép eredmény elérésében: „Azt gondolom, mindenképp esélyesként megyünk Bahreinbe, de nem konkrét célokkal érkezem. Nyilvánvalóan nyerni megyek, mert ha nem így lenne, útnak sem indulnék, mindenesetre a tudásunk és a technikánk megvan hozzá, aztán ha sikerül jó gokartot húznunk, akkor bármi lehetséges. Rajtam nem fog múlni, ez biztos!”

A bemelegítés mindenesetre kiválóan sikerült, hiszen a genki Golden Cupon a hatvan fős nemzetközi mezőnyben a harmadik helyen intették le a döntőben, ami visszaadott számára valamit a korábbi balszerencsés nemzetközi versenyeket követően. Bár ennek a szezonnak az elején az sem volt biztos, hogy Kovács Zsombor versenyezni fog, azt már hónapokkal ezelőtt eldöntötte, hogy jövőre is a mezőny tagja lesz: „Szinte biztos volt már, hogy ez lesz az utolsó évem, de a Le Mans-i verseny nagy szívfájdalmam volt, ott mindenképpen szerettem volna dobogóra állni, most csak negyedik lettem, de ismét megpróbálom, emellett pedig természetesen a CEE-címvédés is terítéken van 2022-re. Azt érzem, hogy én és a csapat most már 90%-ban egymásra találtunk. Az a kevés, ami még kell, hogy minden tökéletesen sikerüljön, jövőre összejöhet és akkor talán még szebb eredményeket érhetünk el!”

Szöveg: Héjas Szilárd

Fotó: Hajósi Miklós

A Livewire Team megannyi sikert, kitartást és győzni akarást kíván!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Bayer Trans Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft., D&Z Kft., Mike Mérnöki Iroda Kft., Argoszolg Kft., BB Bluebird Personalberatungs GmbH., InfoRay Kft., Roger Racing Kft., Kiss és Társa Márkafüggetlen Autószervíz Kft., KMS Europe, Alu-Zso Kft., Ku-Di Works Kft., Csempe diszkont, Cimbi Eurotrans 2000 Kft., KSB, Bouvin Power.

Fordítás »