Sűrű és eredményes időszakon vannak túl a váci sárkányhajósok

Sűrű és eredményes időszakon vannak túl a váci sárkányhajósok

Sikerekkel és programokkal teletűzdelt nyári, illetve őszi szezonon vannak túl a váci Dunai Sárkányok. A sárkányhajós és természetjáró egyesület valamennyi korcsoportja dobogós helyezésekkel vagy szép eredményekkel tudta öregbíteni csapatuk hírnevét. Erről a sikeres időszakról Szabó Miklós, a klub egyik vezetője számol be a továbbiakban.

A májusi hideg idő után, júniusra magára talált a nyár. A bajai sikeres hosszú távú versenyt (8km) teljesítve, június 4-én megrendeztük a Magyar Kajak Kenu Szövetség által támogatott Sulisárkány futamot, ahol 18 legénység állt rajthoz. Majd június 27-28-án tartották meg a 10 személyes Sárkányhajó Magyar Bajnokságot, ahol minden korosztályban versenyeztünk, és dobogóra álltunk. Különösen eredményes volt U18-as vegyes, a Premier Női, a Senior „A”, Senior „B” férfi, és vegyes csapatunk.

Az év két fő versenyét a Poznanban tervezett ICF Klublegénység világbajnokságot, az EDBF Kijevben megálmodott Klublegénység Európa bajnokságát nagyjából ez időben törölték, így sajnos nemzetközi verseny nélkül maradtunk, ami az elmúlt tíz évben még egyszer sem történt meg velünk. De júliusban még a Váci Kajak Kenu SE régiós versenyével egy időben lebonyolítottuk az MKKSZ támogatásával a „Váci Roadshow” futamot 13 indulóval. Augusztusban rengeteget túráztunk az Esztergom-Szob-Pilismarót-Zebegény–Nagymaros-Verőce-Vác útvonalon, és már itt is volt az ősz.

Szeptember 17-18-19-én megrendezték a húszas, nagyhajós Sárkányhajó Magyar Bajnokságot, ahol ismét kitett magáért a váci sárkányhajós közösség. Ki kell emelnem a Senior „A” kategóriában induló férfi, vegyes, valamint a Premier Női csapatot, akik mindhárom távon 200, 500, és 2000 méteren sem találtak legyőzőre. Két hét múlva október 1-2-án ismét rajthoz álltunk Győrben, a Győri Nebuló Kupán, ahol a váci U18-as csapat rövid távon negyedik, hosszú távon pedig első lett a Váci Szakképzési Centrum színeiben, több mint negyven induló közül, majd mintegy megfejelve a fiatalok eredményeit a másnapi felnőtt versenyen a Győri Sárkányhajó Fesztiválon mindkét távon nyert a fiatalokból, és idősebb sporttársaikból összegyúrt egység. Egy hét múlva pedig október 9-én rész vett csapatunk négy húszas hajóval az Olimpiai Ötpróba Budapest átevezésén. Jó sűrűre sikerült az őszi szezon!

Már csak egy esemény maradt hátra, a hagyományosan október 23-án 9 órakor induló, XIII. Ördögi Kör (66,6km), ahol hat hajó indul neki a Szentendrei-sziget megkerülésének. Első ízben próbálja teljesíteni a távot külföldi csapat. Trencsénből érkeznek szlovák sporttársak, akik ismerik a táv szlogenjét: „Garantáltan fájni fog!” Szeretnénk a világ leghosszabb sárkányhajó versenyét két év múlva, amikor a 15. alkalommal rendezzük meg nemzetközi rangra emelni, ahol akár húsz nagyhajó is elindul. (Szabó Miklós)

Forrás: Váci Napló

A Dunai Sárkányok Vác támogatói: Albitech, emblémázás.hu, GumiControl, Livewire.

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Bayer Trans Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Toner Holding Kft., CopyGuru Kft., Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft., D&Z Kft., Mike Mérnöki Iroda Kft., Argoszolg Transport Kft., BB Bluebird Personalberatungs GmbH., InfoRay Kft., Roger Racing Kft., Kocsis Tüzép Kistarcsa-Kelobida Kft., Kiss és Társa Márkafüggetlen Autószervíz Kft.

Fordítás »