Újból a rajtban

Újból a rajtban

A Livewire Team versenyzője, Varga Zoltán kisebb kihagyás után újból a csapat versenyautójával lép pályára. November 13-án, Kalocsán áll rajthoz a FRT Rallyen.

A továbbiakban a pilótával beszélgettünk. Szia Zoli! Rég beszéltünk! Mesélj egy kicsit a versenyről!

Sziasztok! Így van, régen beszéltünk már versenyről. Vasárnap megcélozzuk a kalocsai rendezvényt. A privát életben zajló temérdek tennivalóm miatt egy kicsit háttérbe szorult a versenyzés, de most lehetőség nyílt egy kis tréningre. A BMW-nek és nekem is jól fog jönni egy kis átmozgatás és az igazat megvallva hiányzik is egy kis jóízű küzdelem az idővel és a versenyzőtársakkal egyaránt.

Minek fogod szentelni ezt a napot?

A szokásomhoz híven szeretnék magamévá tudni egy remek autózást. Természetesen figyelni fogom az időeredményeket, és ha a dolgok jól alakulnak, akkor nem fogok elzárkózni egy újabb kupa begyűjtésétől, amivel én is öregbíthetem a Livewire Team nevét. Az elsődleges szempont természetesen az autó állapotának megóvása, hiszen ezzel is megköszönhetem a belém fektetett bizalmat.

Sok sikert kívánok az egész Livewire Team nevében!

Köszönöm szépen!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Bayer Trans Kft., www.versenyfelszereles.hu, Mp-Sped Kft., ASG Szerelvény Kft., Raiker Kft., Bocskai Kft., Tacho Ker. Bt., Fülöp és Társa Bt., Blue Truck Kft., Budapest Catering, Safety Zone-EHS Kft., Global Coop Kft., Gremax-Global Kft., Hajdúk Építő Kft., D&Z Kft., Mike Mérnöki Iroda Kft., Argoszolg Transport Kft., BB Bluebird Personalberatungs GmbH., InfoRay Kft., Roger Racing Kft., Kiss és Társa Márkafüggetlen Autószerviz Kft., Didó Grill, MiraBer Bt., Safety Shield Kft., Happy Car Logistic Kft., Ökomarket Kft., Simlex Hungary Kft.

Fordítás »