Folyamatos fejlesztés

Folyamatos fejlesztés

A Livewire Team versenyzőpárosa, Kiss Zsolt és Kiss-Szabó Mónika által ismert Suzuki folyamatos fejlesztés alatt volt a 2023-as évben. A következőkben kivesézzük az év végi finish-t.

Zsolték 2023 novemberében álltak neki az eddigi utolsó nagy fejlesztésnek. Reményeik szerint ez a nagy befektetés az idei szezonban meghozza a gyümölcsét. Az eddigi hátsó dobfékeket felváltotta a tárcsafék és ezzel egyidejűleg elöl nagyobb tárcsák kerültek fel a Swiftre. Ennek az építésnek egy olyan vonzata volt, hogy a 15-ös kerekeket le kellett cserélni egy számmal nagyobbra.

Kis idővel később sikerült Zsoltnak megépíteni az új motort is, ami természetesen beépítésre került a kis méregzsákba. Így a tökéletes futóműnek és fékeknek köszönhetően biztonságosan fogják idén a több lóerő által adott tempót levinni az aszfaltra.

A versenyautó decemberre rajtkész állapotba került, amit 7.-én le is tudtak tesztelni. Két dolog lebegett a szemük előtt. Az első, hogy a technika hogyan fog összeállni, illetve, hogy ők hogyan fogják uralni a nagyobb erőt. Hiszen ilyenkor úgy tűnik egy versenyzőnek, mintha egy másik autóban ülne.

Az első köröket szinte csak tapogatózva, ismerkedve tették meg. Aztán jött a felismerés, miszerint ismét megveregethetik a vállukat, mert az autó az elvárások felett teljesített.

Az egész csapat nagyon várja az idei kihívásokat, hiszen ezzel a technikával helyt fognak állni a népes mezőnyben.

Sok sikert kívánok az egész Livewire Team nevében!

A Livewire Team energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában!

Partnereink:

Fülöp és Társa Bt., Tacho Bt., D&Z Kft., Blue Truck Kft., Hajduk Építő Kft., Gremax-Global Kft., Safety Zone-EHS Kft., AgroSzolg Kft., Mike Mérnöki Iroda Kft., Winner Média és Reklámügynöki Kft., Simplex Hungary Kft., TeamGuide Kft., BB BlueBird GmbH., Sale Business SK s.r.o, Safety Shiled Kft., Kiss és Társa Márkafüggetlen Autószerviz Kft., Didó Grill, MiraBer Bt., Ökomarket Kft.

Fordítás »